2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Itt a Burger King húsmentes hamburgere

1246

A Burger King növényi alapú pogácsával készülő, új húsmentes hamburgerének árusítását kedden, Európa 25 országában kezdte meg, a társaság Rebel Whoppere a cég több mint 2 500 európai éttermében, köztünk hazánkban is elérhető már – írja a portfolio.hu.

A Burger King kedden Európa-szerte megkezdte a növényi alapú pogácsával készülő, húsmentes hamburgerének árusítását, a társaság Rebel Whoppere

a kontinens 25 országában több mint 2 500 gyorséttermében érhető el, köztük a cég magyarországi egységeiben is,

ami a márka eddigi történelmének legnagyobb termékbevezetése. A Burger King a The Vegetarian Butchert kérte fel a pogácsa elkészítésére, a két márka együtt hozta létre az új szendvicset. A Hollandiában található, műhúst gyártó céget, a The Vegetarian Butchert az Unilever 2018 végén vásárolta meg.

A cég a Rebel-menü elemeit a Svédországban fejlesztette ki a holland Vivera segítségével, a Burger King Európáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke a Bloombergnek kiemelte, hogy a Vegetarian Butcher volt a lehető legjobb partner a termék európai bevezetéséhez. A Burger King közleménye szerint az új Rebel szendvics ez első harapástól az utolsóig az eredeti, ikonikus Whopper-élményt nyújtja - írja a trademagazin.hu.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője