2025. augusztus 23., szombat - Bence

Archívum

Fontos változás a jogosítványoknál

933

Jelentősen és tartósan csökkent a várakozás a járművezetői vizsgákra a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont Nonprofit Kft. idei létrehozásával, és további cél, hogy jövő március végéig minden kirendeltségen bankkártyával fizethessenek a vizsgázók.

A korábbi 6-8 hét helyett jellemzően 2 héten belül kapnak vizsgaidőpontot azok, akik jogosítványt akarnak szerezni.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Schanda Tamás elmondta,

Magyarországon évente mintegy 240 ezren kísérelnek meg jogosítványt szerezni, ebből a B kategóriás vizsgára jelentkezők száma tavaly hozzávetőleg 130 ezer volt, közülük 100 ezren vizsgáztak sikeresen.

A hatékonyabb közúti járművezetői vizsgáztatás és a bürokráciacsökkentés folytatása érdekében 2019-ben létrehozták a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpontot, amely az évi 240 ezer közúti járművezető mellett nagyjából feleannyi közúti közlekedési szakembert - hivatásos gépkocsivezetőt, taxisofőrt - vizsgáztat, és további mintegy 20 ezer ember pályaalkalmassági vizsgálatát végzi el.

Schanda Tamás rámutatott: az egységes és közvetlen irányítás megvalósításával az éves szinten 400 ezer ügyfél kiszolgálása gördülékenyebbé, színvonalasabbá tehető. Közölte, keddtől az újbudai Petzvál József utcai telephelyen bevezetik a bankkártyás fizetési lehetőséget. Ez a kirendeltség a legforgalmasabb az országban, évente mintegy 50 ezer ügyfelet szolgálnak ki.

Célként lett kitűzve hogy 2020 márciusának végéig minden kirendeltségen minden vizsga-, utánképzési és vizsgálati díjat bankkártyával lehessen kifizetni. Az előzetes becslések szerint a készpénzes befizetések 40 százalékát sikerülhet bankkártyás fizetésre terelni - fűzte hozzá. Tervezik továbbá, hogy a jövő év elejétől a közúti közlekedési szakemberek - jelenleg még tesztlapos elméleti vizsgáztatását - számítógépes vizsgáztatás váltsa fel. Az is a tervek között van, hogy a vizsgázók a különböző díjakat 2020 második felétől online bankkártyás fizetéssel is kiegyenlíthessék.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője