2025. október 20., hétfő - Vendel

Archívum

Szerelmes állatok napja a Budakeszi Vadasparkban, 2019. február 16.

1103

animalloverFebruár 16-án, szombaton, a Valentin-napra való tekintettel a Budakeszi Vadasparkban idén is a szerelmes állatoké a főszerep. A rendezvény keretein belül a látogatók olykor bizony kissé pikáns szakvezetéseken ismerkedhetnek meg a Magyarországon őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatok szerelmi életével, párkeresési szokásaival és udvarlási technikáival.

Az állatok körében ugyanis lényegesen különböző taktikák és fortélyok uralkodnak, legyenek azok háziállatok, madarak, kisemlősök, vagy épp nagyragadozók, de a cél mindig ugyanaz: meghódítani a szívük választottját. Az evolúció fajspecifikus hódítási stratégiákat alakított ki annak érdekében, hogy mindenki a saját erősségeinek megfelelően találhassa meg párját.

Szombaton, a „párkapcsolati” ismeretterjesztő előadáson minden különféle állati szerelemmel kapcsolatos titokra fény derül, többek között arra is, hogy mit jelent a szaknyelvben a barcogás, hogy mely vadfajok választank egy életre párt, és hogy kiknél játszik szerepet a hölgyválasz.

A szakvezetésen kívül a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület játékos előadást tart a legkisebbnek az udvarlási szokásokról, továbbá állattréningek és kisragadozó látványetetés is várja az érdeklődőket.

Szerelmes Állatok Napja részletes programja:

10.00  Állat tréning – mosómedve

10.00-től PANGEA Egyesület – ismeretterjesztő játékok

12.00 Ki hogy hódít az állatvilágban? – szakvezetés (indulás: Pangea standtól)

13.00 Állat tréning – aranysakál

14.00 Kisragadozók etetése

További információ: budakeszivadaspark.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA új generációs csavarozók!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Lampion Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Lampion Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
MICE Business Day, 2025. október 22.

MICE Business Day, 2025. október 22.

More details
MondoCon, 2025. október 25-26.

MondoCon, 2025. október 25-26.

More details
Science Expo, 2025. október 28–30.

Science Expo, 2025. október 28–30.

More details
Shanghai Vásár Magyarországon – Szakkiállítás, 2025. október 30–31.

Shanghai Vásár Magyarországon – Szakkiállítás, 2025. október 30–31.

More details
Meghosszabbított nyitvatartás: Frida Kahlo immerzív kiállítás 2025. december 7-ig

Meghosszabbított nyitvatartás: Frida Kahlo immerzív kiállítás 2025. december 7-ig

More details
Csabai Kolbászfesztivál, 2025. október 23-26.

Csabai Kolbászfesztivál, 2025. október 23-26.

More details
Elsőként az Art Marketen láthatóak a szecesszió korszakos üvegművészének munkái

Elsőként az Art Marketen láthatóak a szecesszió korszakos üvegművészének munkái

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője