2026. január 11., vasárnap - Ágota

Archívum

Kockázatos felújítandó lakást vásárolni

737

felesAki saját célra vesz lakást, annak a tapasztalatok szerint nem éri meg felújítandó ingatlant vásárolni. A munkálatok elhúzódhatnak, nem ritka az egy évnél is tovább tartó átépítés és ezt kevesen bírják türelemmel és idegekkel. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az ügyfelek 70-80 százaléka inkább a készterméket választja, és nekik van igazuk.

Jellemzően kudarccal végződnek azok a projektek, amikor valaki úgy vesz ingatlant, hogy maga szeretné azt felújítani mielőtt beköltözik. A leggyakoribb probléma, hogy nehéz megbízható és megfizethető áron dolgozó szakembert találni a munkához. Ma már nem jellemző, hogy barátok, rokonok, ismerősök kalákában vagy épp szívességből besegítenek és általában a tulajdonosnak sincs rá kapacitása, hogy állandóan jelen legyen, közreműködjön és ellenőrizzen, hiszen aki dolgozik, az a munkahelyén tölti idejét. Vagyis a felújítás lassú és drága, egyik sem szerencsés, ha a saját otthonunkról van szó.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt is megemlítette, hogy nem egyszer hallottak már válásba fulladó lakásfelújításról, ugyanis nagy terhet ró a családokra az átépítés szervezése, lebonyolítása és finanszírozása.


„Ebben tönkremegy az ember idegrendszere, mert nem tud időben beköltözni, nincs meg a megszokott életminősége és ez folyamatosan, a nap minden percében nyomasztja. Éppen ezért ma már mindenki kész megoldásokat, a felújított lakásokat keres”

– szögezte le a szakember.


Hozzátette azt is, óriási segítség és az eladás során nagy előny, ha a felújítást dokumentáljuk, mert így könnyen leellenőrizhető, hogy korrekt munkát végeztek-e a szakemberek.


Két lehetőség van: az első, hogy a rossz állapotú lakást a tulajdonos a saját ízlése szerint felújíttatja egy generál kivitelezővel, ennek nagyon magas költségei vannak, négyzetméterenként 200-300 ezer forintra is rúghat, amit ki kell fizetni. Igaz, a beruházások megtérülnek, az elhelyezkedéstől függően, akár jóval többet is emelhet az ingatlan értékén, mint amennyit ráköltünk. A második lehetőség, és az emberek 70-80 százaléka ezt választja, hogy felújított, azonnal költözhető ingatlant vásárol, aki lakóhelyet változtat

– mondta Gadanecz Zoltán.


A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt is hozzátette, ha a műszaki paraméterei megfelelőek a lakásnak, a fürdőszoba és a konyha modern és jó állapotú, akkor érdemes megvásárolni. A részleges felújításokban azonban nincsen köszönet, az ilyen befektetés nem térül meg.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Az év magyarországi szállodái – 2025

Az év magyarországi szállodái – 2025

More details
Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

More details
AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője