Rendkívül vallásos volt, iskoláit a jezsuitáknál végezte. Apja a kanton fővárosába küldte tanulni, de amikor még három év múlva sem beszélt franciául, egy kis szállóba dugták inasnak, majd innen is eltanácsolták „tehetségtelensége" miatt. 1867-ben a világkiállítás vonzotta Párizsba, ahol végre sikerült elsajátítania a nyelvet, de csak mosogatói állásig vitte, s komoly előrelépésnek számított, amikor kisegítő pincérként tudott elhelyezkedni.

Innentől kezdve viszont nem volt megállás, szépen ívelő pályáján még a francia-porosz háború és a Párizsi Kommün sem vetette vissza.

Az egyik híres történet szerint, amikor az 1870-es évek elején egy alpesi hotelt vezetett, egy rendkívül hideg szeptemberi napon váratlanul 40 gazdag amerikai turista érkezett vacsorára. Ritz gyorsan kivetette a pálmafákat rézvázájukból, amelyet olajjal megtöltve kályhának alakított át, a vendégek lábát ruhába tekert, felforrósított téglával melegítette, vendégei pedig elragadtatva távoztak.

Alig huszonhét évesen átvehette a csőd szélén álló luzerni Grand Hotelt, amelyet rövid idő alatt messze földön híres szállodává varázsolt.

Ritzet és főszakácsát, Auguste Escoffier-t ettől kezdve árnyékként követte a társaság krémje. A walesi herceg, a későbbi VII. Eduárd brit király például azt mondta: ahová Ritz megy, oda megyek én is."

Ritz alapelve volt, hogy „a vendégnek mindig igaza van", s így még a legképtelenebb kívánságokra sem mondott nemet, legfeljebb idővel megmagyarázta, miért nem teljesíthette őket. A korban szokatlan módon rendkívül fontosnak tartotta a higiéniát, személyesen felügyelte a takarítást, ő vezette be, hogy szállodáiban minden textilnek - bútorhuzatnak, függönynek - moshatónak kellett lennie.

(Forrás: origo.hu)