2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

Jótékonysági nap a Palatinus fürdőben, 2018. augusztus 31.

924

unicefElérkezett a nyár vége, itt az utolsó esély a csobbanásra az iskolakezdés előtt. Ezúttal jó ügy érdekében mártózhatnak meg azok, akik augusztus 31-én pénteken felkeresik a Palatinus Gyógy- Strand és Hullámfürdőt. 2018. a Családok Éve is, ezért is tartja kiemelten fontosnak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., hogy segítse az UNICEF Magyarország munkáját.

A társaság történelmi gyógyfürdői mellett számos olyan fürdőt üzemeltet, melyek az egész családnak kikapcsolódást, feltöltődést nyújtanak. Ilyen a tavaly óta egész évben nyitva tartó Palatinus fürdő is, melynek vendégei ezen a napon egy jó ügyet is támogatnak látogatásukkal. Maga a belépő díja változatlan marad, vagyis a fürdőzőknek nem kell a zsebükbe nyúlniuk azért, hogy a világ legelesettebb gyerekeit támogassák. A BGYH Zrt. azonban minden teljes árú belépő után 500 Ft adományoz az UNICEF részére. Az adomány ünnepélyes átadására 2018. szeptember 9-én kerül sor az idén 100 éves Gellért Gyógyfürdő születésnapi rendezvényén.

Az utolsó nyári péntek azért is különleges lesz, mert a jótékonysági akcióhoz számos sztár is csatlakozott, akik egy rövid meglepetéskoncerttel örvendeztetik meg a látogatókat. Csemer Bogi, Kozma Orsi és Oláh Gergő a délután folyamán érkezik, hogy egy egészen különleges színpadon, a hullámfürdő felett énekeljenek.   

Kozma Orsi számára nem idegen a vizes környezet, legújabb dala, a 7 nyár klipjét például szinkronúszókkal forgatta le. – Életem talán legboldogabb időszakát élem, erről árulkodik ez a vidám nyári sláger is. Örülök, hogy meglephetjük a Palatinus közönségét, hullám medence mellett ritkán lép fel az ember, ez nekem is újdonság – mondta Kozma Orsi.

Oláh Gergőnek hetekkel ezelőtt született meg negyedik gyermeke, Anna, de így is vállalta, hogy fellépésével más gyerekeket segít.

– Nyilván nehéz ilyenkor eljönni otthonról, mert szeretnék minél több időt a családdal tölteni, de tudom, hogy csodálatos feleségem van, aki kézben tartja az irányítást. A kislányunk szerencsére tündéri baba, alig sír, hagy bennünket pihenni, ami azért nagy könnyebbség – mondta az énekes.

Csemer Bogi a gyermekjogi szervezet régi támogatója. - Évek óta figyelemmel követem a UNICEF munkáját. A saját szememmel láttam, hogy micsoda eltökélt, motivált emberek dolgoznak azért, hogy jobbá, könnyebbé tegyék gyermekek tízezreinek az életét. Számomra nem volt kérdés, hogy csatlakozom minden értékes kezdeményezéshez – mondta az énekesnő.

A programok sorozata itt nem ért véget, hiszen az UNICEF Magyarország önkéntesei számos játékkal, például kirakós puzzle-el készülnek a nyárzáró fürdőzésre.

A vizes program egybeesik a globális víz világhéttel (augusztus 27 – szeptember 4), amelynek alkalmából az UNICEF és a WHO közös jelentést adott ki. A WASH program (Ivóvíz, közegészségügy és higiénia az iskolákban) keretében létrejött jelentés leszögezi: több millió gyerek jár úgy iskolába, hogy nem áll rendelkezésére ivóvíz, illemhely és szappan a kézmosáshoz. Jelenleg a világon négyből egy általános iskolában nincs ivóvíz hálózat, az iskolák 66%-ban pedig nem áll rendelkezésre megfelelő illemhely. Az UNICEF felhívja a figyelmet, hogy az iskolai egészségügyi feltételek megteremtése azért is fontos, mert ott olyan mintát tanulhatnak a gyerekek például a kézmosást illetően, amely az egész életükben elkíséri őket

(OGH Hírügynökség)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője