2026. május 24., vasárnap - Eszter

Archívum

Jótékonysági éttermi menük szeptembertől

1165

gasztroA hetedik alkalommal elinduló kezdeményezéshez nagyon egyszerűen lehet csatlakozni. Mindössze annyit kell tenni, hogy a szeptembertől év végéig tartó időszakban fel kell keresni a kampányban részt vevő éttermek egyikét, és kiválasztani a jótékonysági menüt. A kampányban résztvevő vendéglátóhelyek listája és a kampány részletei megtekinthetők az Élelmiszerbank honlapján.

Az Együnk Egymásért tavalyi akciójához csatlakozó 57 résztvevőnek köszönhetően - éttermek, menzák, lelkes szervezők, akik 14 vállalati sütivásárt és 22 egyéni akciót valósítottak meg programjukban - összesen 5 millió forint adomány gyűlt össze. Az adományból az Élelmiszerbank csaknem 90 ezer nélkülöző számára adott élelmiszert, és nyújtott ezáltal segítséget a nehéz őszi-téli hónapokra.

Jótékonysági falatozás

Fotó: turizmus.com

A Magyar Élelmiszerbank folyamatosan várja az új belépők – tudatos vállalatok, éttermek, menzák – jelentkezését, amelyek a közösség összefogó erejével részesei szeretnének lenni az éhezés és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemnek.

Vendéglátóhelyként: Állítson össze „Együnk Egymásért” menüt vagy fogást, amelynek megvásárlásával lehetőséget ad vendégei számára, hogy közösen támogassák a nélkülözők élelmezését!

Vállalatként: Szervezzen munkahelyén jótékonysági süteményvásárt, salátavásárt, vagy közösségi menza hetet! A kollégák a felkínált süteményekből, salátákból, ételekből fogyaszthatnak, adományaikat a becsületkasszába dobhatják, amellyel az Élelmiszerbankot támogatják.

Az Együnk Egymásért kezdeményezésről további információ az egyesület honlapján található.

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője