2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Archívum

Luther, aki megváltoztatta a világot

3777

A nagy sikert aratott film után megjelent Guido Dieckmann izgalmas történelmi regénye Luther Márton életéről és a reformációról. Luther címû könyvét az azonos nevû film forgatókönyve alapján írta meg. Luther Márton élete látszólag előre el volt tervezve: jogásznak tanult és mindenképp családot kívánt alapítani. Egy félelmetes ...

... vihar közepette azonban fogadalmat tett, hogy életét Istennek szenteli. Apja akarata ellenére belépett az Ágostonrendi kolostorba, majd szerzetesként szembesült egyháza kétségbeejtő erkölcsi-szellemi állapotával.

Változásokat, reformokat szorgalmazott, hogy a római egyház a búcsúcédulák árusítása helyett Jézus Krisztus valódi evangéliumát képviselje. Emiatt az egész római egyházzal összetûzésbe került. Néhány hûséges wittenbergi társával együtt azonban vállalta a hatalmasokkal való szembeszállást, még annak árán is, hogy emiatt egy úmegrj egyház alapítására kényszerültek.

Eretnek, forradalmár vagy reformátor? – Luther Márton kétségkívül izgalmas és bátor egyéniség volt, aki sarkából fordította ki a világot. Amikor 1517-ben téziseit nyilvánosságra hozta, majd azok visszavonását megtagadta, hatalmas és veszélyes ellenségekkel találta szembe magát. Nemcsak a római pápa, de a császár is el akarta őt némítani. Luther ellenállt és akarata ellenére népi hős, sőt reformátor lett belőle.

Drámai feszültségekkel teljes életét, a pápával és a császárral vívott harcát egy látványos nemzetközi szereposztású film mutatja be, melyet a történelmi színhelyeken forgattak. Magyarországon az Eric Till által rendezett Luther-film 2005-ös bemutatása óta igen sok érdeklődőt vonzott: eddig közel 60 000-en nézték meg. E film inspiráló hatására a Lutheri reformáció témáját országszerte számos ismeretterjesztő előadáson és rendezvényen, valamint tanulmányi versenyeken dolgozták fel.

 

 

A könyv borítóján négy magyarországi egyház képviselőjének ajánlása olvasható.

„Bár a történeti tényekre és adatokra épülő film a mûvészet eszközeivel élve kissé túlozva jeleníti meg a római egyház bûneit, mégis alkalmas arra, hogy az evangélium radikális megvalósításával szembesítsen. Legyen ez a film a krisztusi örömhír tiszta továbbadására való igény ösztönzője!”
(Dr. Kránitz Mihály katolikus teológus)

„… a forgatókönyv megírását valóságos teológiai mûhelymunka előzte meg.  … Egyházilag is hiteles Luther-portré rajzolódik ki. A kételkedőket arra bátoríthatja, hogy ők is megtalálhatják ama kegyelmes Istent.”
(Dr. Fabiny Tamás lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense)

„… Lutherrel az az ember jelenik meg előttünk, akinek életében Krisztusnak és az egyháznak központi szerepe van.”
(Csoma Áron református lelkipásztor)

„Nagyszerû a bátor, férfias, igazi hitnek és eredményességének e bemutatása Luther példáján. Nem csak történelem: ma is aktuális.”
(Ruff Tibor filozófus, a Hit Gyülekezete teológusa)


A 303 oldalas könyv 16 színes képet tartalmaz. Ára: 2790.- Forint | Megrendelés



(EseményMenedzser.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője