2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Egy csokorban a Balaton téli-nyári programkínálata

1893

balatoniregioAz egész éves Balaton víziója nem álom többé azoknak a tó körüli vállalkozóknak köszönhetően, akik összefogtak, hogy a klasszikus főszezoni időn kívül programokkal csábítsanak vendégeket a térségbe. A lellei és boglári vállalkozók összefogásával július elején megjelent őszi-téli programfüzetet sajtótájékoztató keretében mutatták be.

A Balaton télen-nyáron menő – mondja a kiadványban, melyben tíz, egész évben nyitva tartó hely, valamint tizenöt program szerepel 2018 szeptemberétől 2019 májusáig, úgymint a Téli Vitorlás Versenysorozat, a Balatonlellei Karácsonyi vásár és Adventi Gasztro Piknik, vagy az idei ősz újdonsága, a Kishegyi Kortyok és Falatok sikerére alapozott szintén kishegyi – október végén megrendezésre kerülő – Murci Fesztivál.

A kiadványon mellett bemutatták a Lelle-Boglár Tekergő elektromos kisbuszt is, amivel tematikus programokat kínálnak a helyi vállalkozók egész évben. A kínálatban megtalálható bor- és pezsgőtúra, múzeumlátogatások, kalandprogram, sőt őszre időzítve készül egy Balatonlelle történetét és érdekességeit bemutató túra is.

„A hangsúly az összefogáson van, nagyon boldog vagyok, hogy eljutottunk oda, hogy együtt tudunk az egész éves Balatonért tenni. A Lelle-Boglár Tekergő kisbusznak is az a célja, hogy a balatoni szezont ki tudjuk tolni, és a Balaton is legyen egy egész évben élő és lüktető turisztikai desztináció. ” mondta el Tóth Balázs, a Balatoni KÖR alelnöke. “Nagyon-nagyon örülök annak, hogy van valaki, aki nem csak városokban, hanem tágabb terekben gondolkodik, és ez az összefogás létrejöhetett!” – mondta Csere Andrea, Balatonboglár alpolgármestere.

Kenéz István Balatonlelle polgármestere elmondta, hogy

„ma itt történelmet írunk, hiszen az elmúlt években nagyon sok próbálkozás volt arra vonatkozóan, hogy a szezont meg kell hosszabbítani, és ez sajnos nem jött össze. Az utóbbi évek bebizonyították, hogy igenis lehet balatoni településeken a szezonon kívül is programokat szervezni úgy, hogy érdeklődés legyen!”

Az eseményen fellépett ifj. Richter József, és a Nemzeti Cirkusz társulata is.

„Ezek a programok mind Balatonlelle és Balatonboglár népszerűségét szolgálják, én magam is annak a híve vagyok, hogy a Balatonon nem csak két hónap a szezon!” – mondta el az Arany Bohóc díjas cirkuszművész.

A programfüzet a dél-Balatonra összpontosít, azonban az északi part sem marad téli program nélkül: a Balatoni KÖR 5 alkalmas gasztropiknik roadshow-t rendez, ahol találkozni lehet majd a Balatoni KÖR borászaival, éttermeseivel, cukrászdáival és pálinkafőzőivel. Az állomások között szerepel Sümeg, Badacsony, Balatonlelle, Köveskál valamint Csopak is. Az egész éves Balaton népszerűsítését megcélzó kezdeményezéshez csatlakozott továbbá a Kultkikötő csapata is.

„A Kultkikötő életében nem ez az első eset, amikor a trendekkel éppen ellentétes irányba, széllel szembe kormányozzuk a hajónkat. A magunk részéről már a kezdetektől elkötelezettek vagyunk a négyévszakos működés mellett. Már csak ezért is magától értetődő, hogy örömmel kapcsolódunk egy olyan összefogáshoz, ahol együtt gondolkodhatunk az egyévszakos Balaton sztereotípiájának lebontásáról. Azon leszünk, hogy nívós és tartalmas kikapcsolódást biztosító programokkal töltsük meg az együttműködés eredményeként éltre kelő közösségi tereket és megmutassuk: a Balaton nem csak nyáron az igazi" – mondta Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója.

A szervezők abban bíznak, hogy az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva a sok programnak és egész évben nyitva tartó helyek gyarapodó számának köszönhetően egyre népszerűbb lesz a Balaton télen-nyáron.

(Esemény Menedzser - turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője