2026. május 23., szombat - Dezső

Archívum

Fatemplom Fesztivál, 2018. július 13-15.

822

Magyarföld rendezvényeivel hamar csatlakozott az őrségi kulturális események, fesztiválhelyszínek közé. Egy régi düledező pajtát helyi összefogással, és képzőművész hallgatók önkéntes segítségével rendbe hoztak, és eleinte ez biztosított teret a különböző színházi-, zenei produkció számára.

A Falunapokon egész nap igényes programok várták a falu lakosait és a szép számmal idelátogató turistákat. Miután a fatemplom építése elkezdődött, az épülő templom egyre magasodó falai között is helyet kaptak különböző előadások, melyek nemcsak nagy sikerrel zajlottak, de közismerté tették a falu és a fatemplom nevét országszerte.

A FATEMPLOM FESZTIVÁL-t 2012-ben rendeztük meg először, igaz, akkor még A FATEMPLOM ÜNNEPE néven, de mivel nagyobb volumenű és befogadóképességű rendezvényt tartunk, mint amit az ez a név sugall, úgy gondoltuk, a Fatemplom Fesztivál név jobban leírja, milyen élményt kapnak itt a látogatók.

Szabadtéri nagy produkciók váltakoznak csendesebb, intimebb, szakrálisabb előadásokkal, ez utóbbiaknak a Fatemplom ad helyet. A templomdombon helyi finomságok kaphatók, a gyerekek sem unják el magukat, várja őket a foglalkoztató játszóház.

Szeretettel hívunk minden visszatérő és új vendéget a Fatemplom Fesztiválra. 2018. július 13-15-ig ismét benépesül Magyarföld. A fesztivál házigazdái: Rátóti Zoltán és Gryllus Dániel

Közkívánatra idén is visszatér hozzánk a CSÍK ZENEKAR. Velünk lesznek:
PALYA BEA, SZÖRÉNYI LEVENTE ÉS A VUJICSICS, SZIRTES EDINA MÓKUS, KALÁKA, LAKATOS MÓNIKA, NEIL YOUNG SÉTÁNY, LAPOSA JULCSI ÉS A ZALA ZENEKAR, GRYLLUS DÁNIEL ÉS BARÁTAI, MAGYAR LÉGIERŐ ZENEKAR, ÉS A CSILLAGKÓRUS.

Vasárnap a hagyományos ökumenikus istentiszteletet tartjuk a fesztivál fellépőinek részvételével.


 
Mentsd el az eseményt Google Naptárodba, hogy mindig naprakész legyél!


Időpont: 2018. július 13-15.
Helyszín:  Magyarföld
Információ:  fatemplomfesztival.hu

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője