2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2018. augusztus 1-3.

1133

csokako varjatekSzentgotthárd városa minden nyáron egy többnapos rendezvénysorozattal, a Szentgotthárdi Történelmi Napok programjaival emlékezik meg az 1664-ben, a város határában lezajlott csatáról, amelyben a keresztény császári csapatok győzelmet arattak a török seregek felett.

Ez a nagyszabású, nyári rendezvény először 2003-ban kapott helyet a város kulturális és sportéletében és az óta is nagy népszerűségnek örvend a lakosság körében. Az ötlet, hogy egy fesztivál jellegű programmal emlékezzen meg a város a szentgotthárdi csatáról, már évek óta érlelődött, a megvalósulásra azonban a csata 339. évfordulójáig várni kellett.

csata
Fotó:www.tortenelminapok.hu

Az első Szentgotthárdi Történelmi Napok igazi próbatétel volt a szervezők számára, hiszen a hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvény sikere és folytatása volt a tét. Íjászok és középkori, lovagi ruhába bújt hagyományőrzők látványos hadijátékokkal szórakoztatták a közönséget, valamint haditornászok és zászlóforgatók, korabeli lakoma, színházi előadás, reneszánsz muzsika és fúvós koncert színesítette az eseményt. A fúvószenekari találkozó az óta is állandó és méltán sikeres program, ilyenkor több magyar és határon túli város zenekara szórakoztatja egy egész napon át a zenekedvelő közönséget. A Szentgotthárdi Csata Emlékfutás már ekkor nagyszámú érdeklődőt vonzott, nézőket és a versenyben aktívan részt vevőket egyaránt.

Időpont: 2018. augusztus 1-3.
Helyszín: Szentgotthárd
Információ: www.tortenelminapok.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője