2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

Emir Kusturica és a The No Smoking Orchestra - 2018. június 15.

888

dunakarneval musicalAz Esztrád Színház és a XXIII. Duna Karnevál bemutatja Emir Kusturica és a The No Smoking Orchestra Előzenekar: Szalonna és Bandája, a Kolo Zenekar és barátaik 2018. június 15-én Hősök terén. Emir Kusturica és a The No Smoking Orchestra neve, kultikus filmjei – gondoljunk csak a Macskajaj, valamint A cigányok ideje című filmek zenéjére...

... és azok hangulatát meghatározó zenei világa mára már mindenkinek ismerősen cseng szerte a világban. Ám a banda sikere nem csupán Kusturica személyéből fakad. A zenészek játéka, ahogy mesterien keverik az ethno és punk rock stílusokat, önmagában is felejthetetlen élményekkel gazdagítja a résztvevőket. Emir Kusturica első sikeres filmjét 1981-ben Do you remember Dolly Bell címen mutatták be, a rendező ekkor találkozott először a csapattal.

A közös szimpátia meghozta számukra az együttjátszás lehetőségét. A 90-es években – Jugoszlávia feloszlását követően - , pár éves kihagyás után immár Emir Kusturica and No Smoking Orchestra néven kezdtek ismét játszani. Négy albumot adtak ki, majd 1998-ban elkészítették a Macskajaj című film zenéjét – azóta minden Kusturica film zenéjét ők írják -, ami meghozta számukra a világsikert, mely azóta is töretlen.

A hazai közönség a 2018. június 15-én Hősök terén bemutatott XXIII. Duna Karnevál keretében lehet részese Emir Kusturica és a The No Smoking Orchestra fergeteges hangulatú koncertjének, ahol természetesen az új lemezének a Corps Diplomatique dalai is bemutatásra kerülnek. Az előzenekar: Emir Kusturica tiszteletére kivételes zenei élményt nyújtó koncerttel készül az összevont zenekar. Új színben ötvözik a magyar és délszláv autentikus és feldolgozott népzenét. A rendhagyó koncerten közel húsz zenész idézi meg e népzenei világ kincseit. A koncert különlegessége, hogy a zenei élmény mellett, Kricskovics Antal elsöprő erejű koreográfiáját is láthatjuk a Tököli Délszláv Táncegyüttes előadásában.

Időpont: 2018. június 15.
Helyszín: Hősök tere
Információ: dunakarneval.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője