2026. február 6., péntek - Dóra

Archívum

PONT Fesztivál, 2018. március 30. – április 1.

1019

husvet2A húsvét ugyan egy kicsit korábban érkezik idén, de ha nagypéntek – pont – a fesztivál nyitónapjára esik, akkor már érdemes megnézni, mi is van a nyúlon túl. A március 30-tól április 1-ig tartó PONT Fesztivál a húsvéti hagyományokat állítja középpontba, azon belül is a mediterrán térség szokásait és tradícióit ismerteti meg játékok, tánc, koncertek, gasztronómia és kézműves-foglalkozások révén.

A fesztivál ambíciója sem kicsi: a szervezők célja, hogy az UNESCO-világörökség egyes részeit elhozzák a Várkert Bazárba, ahol jól megfér egymás mellett a flamenco workshop, a szárd polifonikus kóruséneklés és a mézeskalács-készítés. Gyerkőccel szinte az összes program végigjárható, ráadásul a hagyományos húsvéti szokások bemutatása mellett azt is megtudhatjuk, milyen titkok lappanganak az év egyik legszebb ünnepe körül.

Időpont: 2018. március 30. – április 1.
Helyszín: Várkert Bazár
Információ: btf.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője