2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Archívum

36. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál, 2018. március 3-4.

750

asvanyImmáron harminchatodik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti és a látogatók 7-8 ezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítunk.

Ezek között mindig vannak reprezentatív, tematikus kiállítások, illetve tudományos és népszerűsítő előadások, esetenként előadóülések. Számos esetben új könyvek megjelenését is erre az alkalomra időzítettük.

Kiállítások

I. Az év ásványa: FLUORIT
Válogatás a Miskolci Egyetem Ásványtani-Földtani Intézetének és Bódi József (Jászapáti) ásványgyűjteményéből – a Magyarhoni Földtani Társulat programsorozatának részeként. Az „Év ásványa” program idei győztese széleskörű szavazás eredményeként az egyik legismertebb halogenid, a fluorit lett. A fluorit kémiailag kalcium-fluorid, köbös szimmetriájú, változatos színekben megjelenő ásvány. Jellegzetes tulajdonsága a legtöbb példányán megfigyelhető lumineszcencia. Ultraibolya fény hatására (sötétben) leginkább ibolya vagy ibolyáskék színben pompázik.

II. Válogatás Dudás László (Tucson, Arizona, USA) egykori gyűjteményéből, melynek egy része adományként a Miskolci Egyetem Ásványtani-Földtani Intézetébe került

III. Az év ősmaradványa: BALATONITES
Válogatás a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből – a Magyarhoni Földtani Társulat programsorozatának részeként
Az „Év ősmaradványa” program idei győztese széleskörű szavazás alapján egy triász időszakban élt lábasfejű, pontosabban szólva ammonitesz, a hazánkban felfedezett és a Balatonról elnevezett Balatonites.

Időpont: 2018. március3-4.
Helyszín: Miskolc Egyetem
Információ: asvanyfesztival.hu

 (Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője