2026. május 23., szombat - Dezső

Archívum

V4 filmfeszt az Urániában, 2018. február 14-17.

564

film1Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2018. február 14. és 17. között Előhívás címmel filmfesztivált rendez a Visegrádi Csoport országinak filmjeiből. A rendezvény célja, hogy bemutassa, hogyan őrzi és hogyan idézi meg az egymáshoz sok közös szállal kötődő cseh, lengyel, szlovák és magyar filmes hagyomány a közép-európai lét és történelem közös tapasztalatait.

A műsorra kerülő, itthon ritkán vagy sosem vetített, nem egyszer tabutörő kultfilmek gyakori kötőanyaga az olykor lírai, máskor abszurd vagy groteszk humor, de a műveket az is rokonítja, hogy sokuk a négy ország alkotóinak közreműködésével, némelyik nemzetközi együttműködésben készült. A Balassi Intézet megbízásából, a budapesti Lengyel Intézet, a Szlovák Intézet és a Cseh Centrum közreműködésével, valamint az MTÜ támogatásával megvalósuló filmfesztiválon a vetítéseket beszélgetések és kiállítás kíséri. A filmeket eredeti nyelven, felirattal vetítik. A részletes műsor 2018. január 24-től érhető lesz elérhető.

Időpont: 2018. február 14-17.
Helyszín: Uránia
Információ: beta.v4kozosen.hu



(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője