2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Rúzsa Magdi koncert, 2018 február 23.

571

ruzsamagdiGyermekként a szalmabálák tetején a csillagokat  nézve, azon gondolkodtam milyen lenne megérinteni őket, aztán tavaly az Arénában amikor a Tejútat énekeltem és hirtelen egyszerre kezdett el világítani a közönség kezében a telefonokkal, arra gondoltam ha csak 3 percre is, de sikerült. Szeretném újra látni a Tejutat, amit megálmodtam magamnak. Így hát nekivágunk a nagy útnak.

Rúzsa Magdi Artisjus- és Fonogram díjas énekesnő, pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa.

  • 2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, és szerzői különdíjasa volt.
  • 2011. november 16-án bemutatott Magdaléna Rúzsa koncert vallomásokkal estjét eddig több. mint 60 ezer ember látta, mely a Pesti Színház repertoárjában immár a hatodik évadban látható.
  • 2013-ban az Egyszer, aSzerelem, 2014-ben a Nélküled, és az Ég és föld, 2015-ben az Április  és a Tejút, 2016-ban az Érj hozzám és a Jel című dalok nagy slágerek lettek, s ez tovább növelte, erősítette az énekesnő népszerűségét.
  • 2015-ben indult az Angyal mellettem duett turné Presser Gáborral, eddig 28 városban mutatták be nagy sikerrel, telt ház előtt előadásukat.
  • 2016. február 26-27-én 18 ezer ember előtt adott dupla koncertet a Budapest Arénában.
  • 2016-ban az év női előadója Petőfi Zenei Díj, és a legjobb női előadó kategóriában Comet díj
  • 2017-ben Fonogram díj elismerésben részesült.

Időpont: 2018 február 23.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Információ: budapestarena.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője