2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Kowalsky meg a Vega jubileumi koncert, 2018. február 17.

909

kowalski 15 év, 8 album, rengeteg koncert, videoklip és emlék – ünnepel a Kowalsky meg a Vega, és nem csak úgy ímmel-ámmal: idén dupla album, a 2018-at a jubileum évét pedig Aréna koncerttel nyitják meg A 2003-as Pimasz grimasz című első albumuk óta sok változáson ment keresztül a zenekar. A Kowalsky, Jimmy, More, Dani és Sóder alkotta jelenlegi felállás azonban erősebb, mint valaha.

Legutóbbi nyolcadik lemezük, a Varázsszavak, négyszeres platina minősítést ért el néhány hónap alatt. Ami az immár tizenötödik évben is a bandát jellemzi, az közönségükkel való kapcsolata. Közvetlen dalszövegeik, emberközeli és egyben sodró hangulatú koncertjeik nyomán mára az ország egyik legnépszerűbb zenekarává váltak. „A dalaink a nagybetűs életről szólnak! Pontosan meg vannak fogalmazva azok az irányultságok, indíttatások, amikre mi gondolunk, hogy fontos, érdemes szót ejteni róla. Aki már ismeri a zenekart, az pontosan képbe van azzal, hogy mi „csak” az életről beszélünk.” – mondja Kowa. A csapat mottója is lehetne a 2010-ben megjelent Ötcsillagos című album, Ki van ez találva című dalának egy sora: „Mindennek oka van, ez Tökéletes világ!”

A zenekar 2017-ben sem pihen meg, közelgő 15 éves jubileuma alkalmából dupla albumot ad ki, mely októberre várható és ahogy a korábbi lemezek, ez is a debreceni stúdióban készül. Persze, addig sem maradunk hallgatni- és látnivaló nélkül, hiszen április 2-án a csapat klipet forgat a dupla album egyik dalára, mindamellett, hogy egész évben folyamatos, megújult látványvilágú koncertek várhatók országszerte a jelentősebb klubokat és fesztiválokat érintve. A sorra teltház előtt játszó Kowalsky meg a Vega Jubileumi koncertjére még rátesz egy lapáttal és fennállásának legnagyobb buliját ígéri rajongóinak a Papp László Budapest Sportarénában 2018. február 17-én.

Időpont: 2018. február 17.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Információ: budapestarena.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője