2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

III. Open Fesztivál, 2017. november 13-18.

578

szinhazHarmadik alkalommal kerül megrendezésre az OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál. Pontosabban OPEN Nemzetközi Közösségi és Részvételi Színházi Fesztivál. Azaz idén kiegészült az elnevezés a részvételi színház fogalmával, ugyanis november 13-18. között a MU Színházban a részvételen lesz a hangsúly. Mindegyik előadás a részvételiségre épít, a néző aktivitására, azaz jelenlétére.

A közel egy hetes eseménysorozat olyan produkciókat ígér az érdeklődőknek, amelyek egyediek, különlegesek és hiánypótlóak a magyar színházi kínálatban. Olyan alkotókat, hazai és nemzetközi művészeket vonultat fel, akik fontosnak érzik, hogy ne a hagyományos színházi keretekben és formákban gondolkozzanak, akik a színházat a cselekvés, a részvétel fórumaként is értelmezik.

A részvételen, a közös játékon, a közös gondolkozáson lesz a hangsúly. Pontosabban ezek lehetőségén, azaz a fesztivál előadásain mindenki a saját kedve és temperamentuma szerint vehet részt. Idén ismét adott a lehetőség, hogy az események alatt a részvétel által a közönség közösségé formálódjon.

Mindegyik előadás a nézőre kíváncsi. Az éppen és akkor, itt és most jelenlévő érdeklődőkre. Rátok, Rád, Önre, Önökre, Mindenkire. Közös játékra invitálnak. Nyitott vagy rá?

Időpont: 2017. november 13-18.
Helyszín: MU Színház
Információ: http://openfesztival.blogspot.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője