2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Abszolút zene éjjel-nappal, 2017. január 22.

1382

mupaTizedik alkalommal rendezi meg nagyszabású közös maratonját a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa a magyar kultúra napján. Az egész napos rendezvény programja Johannes Brahms négy szimfóniája mellett zongoradarabjaiból, kamarazenekari, kamara- és kórusműveiből áll össze. A darabokat a magyar zenei élet legjelesebb képviselőinek előadásában hallhatjuk.

Annak, aki ellátogat a Müpába, valóban egyedülálló élményben lehet része, hiszen egymás után hallgathatja meg Brahms mind a négy szimfóniáját. A drámai és sötét, mégis lendületes és finom első a Concerto Budapest (vezényel: Keller András) előadásában szólal meg.

A másodikat, amely Brahms szerint olyan kedves és vidám, mintha egy fiatal házaspárnak szólna, a Győri Filharmonikusok (vezényel: Berkes Kálmán) keltik életre. A választás nem véletlen: a darab ősbemutatóját a győri születésű Richter János, Brahms barátja vezényelte, édesapjának, Richter Antalnak pedig kulcsszerepe volt a Győri Filharmonikus Zenekar megszületésében. A heroikus és rejtélyes harmadik, melyet a szerző barátja, Eduard Hanslick zenekritikus a legtökéletesebb Brahms-szimfóniának tartott, a MÁV Szimfonikus Zenekar (vezényel: Csaba Péter) értelmezésében hallható. Ez a darab több filmből is ismerős lehet, de Frank Sinatra és Carlos Santana is felhasználták a dallamait. A súlyos és komoly negyediket, amely mások mellett egy progresszív rockzenekart (Yes) is megihletett, a Nemzeti Filharmonikusok (vezényel: Kovács János) játsszák.

A Brahms-maratonon kamaramuzsikálásból sem lesz hiány. A B-dúr szextettet a Kelemen Kvartett, Maxim Rysanov és Kokas Dóra, az I. (D-dúr) szerenádot a Budapesti Vonósok adják elő. Különleges zenei csemegének ígérkeznek Brahms kórusművei, azaz a Három motetta, az Öt ének vegyeskarra, valamint a Szerelmi dalkeringők hármasa, amelyeket a Cantemus Vegyeskar, és a négykezes zeneirodalom elismert előadói, Zentai Károly és Bizják Dóra szólaltatnak meg zongorán. A BFZ kamaraegyüttese Brahms h-moll klarinétötösét hozza a maratonra, Rados Ferenc pedig zongorán idézi meg a nagy német zeneszerző és zongoraművész életművét a Nyolc zongoradarabbal és a Változatokkal egy Schumann-témára.

A Bachtrack kritikusa egyszer azt írta a Fesztiválzenekar BBC Promson adott koncertje után, hogy „ha Brahmsról van szó, Fischer Ivánnak nagyon pontos elképzelései vannak, tudja, mit akar”. Ezért nincs abban semmi rizikó, hogy a BFZ ezúttal meglepetéskoncerttel zárja a napot. Mindezek mellett az Üvegteremben a nap során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket. A Müpa Előadótermében vetítések, az előcsarnokban kiállítás várja a maratonra érkezőket.

Időpont: 2017. január 22.
Helyszín: Müpa
Információ: mupa.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője