2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

Akinek a reklámjait a fél világ epekedve várja az ünnepek előtt

963

mikulas karacsonyNovember vége van, nagyjából egy hónap múlva itt a karácsony, és ez csak egyet jelenthet: már túl vagyunk az ünnepi John Lewis-reklámfilmen, amit sok cég próbál majd meg überelni idén is - hívja fel a figyelmet a velvet.hu. Most van az az időszak, amikor gyakorlatilag mindenki próbál minél kedvesebb, léleksimogató és ünnepi hangulatú reklámokkal előjönni.

Kezdjük a sort az év leginkább várt hirdetésével, a John Lewis angol üzletlánc kisfilmjével. A bolthálózat három évvel ezelőtt még egy medvés rajzfilmmel és Lily Allen Keane-feldolgozásával támadott, aztán a Monty nevű pingvinnel ríkatták meg a karácsonyi bevásárlásra készülő fogyasztókat, idén pedig már elkészült a kisfilm trumposított verziója is, egy Buzz nevű boxer pedig kiakasztotta a cukiságmérőt azzal, hogy lelkesen ugrált a tévé előtt a reklám hatására.

A John Lewis ugye az a cég, aminek reklámjait a fél világ epekedve várja, hogy aztán sírjon rajta egy sort - idén ugyan nem lett annyira megható a kisfilm, de azért cukiságban így is ott van az élmezőnyben!

 Forrás: velvet.hu

A karácsony és az ünnepi fények fő támogatója a Blachere Illumnination Hungary. Látogasson el Ön is a fenyfuzer.hu oldalra!

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője