2026. január 17., szombat - Antal

Archívum

Varga Miklós 60 életmű koncert, 2016. december 3.

1342

vargamiklosIstván király, Petőfi Sándor, Dózsa György és Jézus Krisztus – kvízműsor kérdése lehetne, hogy mi bennük a közös. Nos, a helyes válasz: Varga Miklós. Hiszen mindannyiukat alakította zenés darabokban, méghozzá nem akármilyen szinten. Történelmi szerepeket keltett életre, miközben maga is fontos szereplője a történelemnek, közelebbről a magyar rocktörténetnek.

A Pandora's Box eredeti felállásának volt frontembere 1980-82 között, 1984-ben hozta létre a több lemezt is készítő Varga Miklós Band nevű formációt, 1990-től pedig szólópályára lépett.

Az egyszerre kiváló énekes és színész 1956. december 4-én született, azaz a SYMA Csarnokban hatvanadik születésnapját ünnepli a különlegesnek ígérkező koncerten. Ilyen alkalmakkor természetesen a teljes életművet illik bemutatni (már amennyi egy estén megszólalhat belőle), szerencsére ebben van tapasztalata, hiszen a Varga Miklós és a Band nevű együttessel több mint tíz éve járja az országot. A fellépéseken kiderült, hogy jól megfér egymás mellett az Őrült lány és az Oly távol vagy tőlem, vagy éppenséggel a Nemzeti dal és a Zöld, a bíbor és a fekete. No és persze az elmaradhatatlan sláger, az Európa.

 

Ezen az estén azonban Varga Miklós mellett nem csak alapzenekara lép színpadra, sztárok egész sora fogja váltani egymást, többek között olyan énekesek, mint Radics Gigi, Kalapács József, Nagy Feró, Makrai Pál, Sasvári Sándor, s olyan hangszeres kiválóságok, mint Alapi István, Muck Ferenc. A koncert egy szakaszán a Mendelssohn Kamarazenekar is bekapcsolódik, Pacsay Attila hangszerelésében megszólaltatva néhány jól ismert szerzeményt. Külön érdekesség, hogy Varga Miklós két gyermeke, a már saját jogán is ismert Vivien és Szabolcs duettel köszönti édesapját.

Két meglepetés sztárvendég is várható, de talán nem a névsorolvasás a legfontosabb, hanem az, hogy egyszeri és megismételhetetlen élményben részesülhet a közönség. Mert azon túl, hogy nagyszerű dalok hangoznak el nagyszerű muzsikusok játékával, a rendezvény jóval több lesz jubileumi koncertnél. A fülek mellett a szemek is élményhez jutnak, az előadás rendezésére ugyanis Varga Miklós régi barátját, Koltay Gábort kérte fel. Színházi látványelemek mellett archív felvételek vetítése színesíti majd a műsort.

Hatvanadik születésnapja előestéjét hol tölthetné egy énekes-színész, ha nem a színpadon?

Időpont:  2016. december 3. 19:00
Helyszín:  BOK Központ (Syma Csarnok)
Információ: www.vargamiklos.huwww.eventim.hu

(Esemény Menedzser)

 

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője