2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Koncert és séta a PICI hősökért, 2016. november 13.

870

koraszulottA Koraszülöttek Világnapja alkalmából november 13-án 17 órakor különleges koncertre kerül sor a Budapest Music Centerben, amelyen a résztvevők jegyvásárlásukkal támogatják a családbarát koraszülöttellátás fejlesztését. A Melletted a helyem Egyesület a koncertet követően a Koraszülöttek Világnapján, november 17-én 16.00 órakor szimpátiasétát rendez a Lánchídon.

Az eseményre várják mindazokat, akik jelenlétükkel szeretnék felhívni a figyelmet a legkisebb hősök, a koraszülött babák erejére és az őket segítő orvosok, fejlesztők, ápolók és nem utolsó sorban a támogató családok, barátok együttműködésére.

A Budapest Music Centerben megrendezésre kerülő koncerten Bach-, Csajkovszkij-, Fabian-, és Puccini-műveket hallhatnak a résztvevők a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarának tolmácsolásában, Bangó Adrienne énekével és prózai betétekkel, melyek Fullajtár Andrea színművész előadásában kelnek életre, aki nemcsak művészként, de érintett édesanyaként is színpadra áll. Dr. Nádor Csaba, a koncert szervezője, a Melletted a helyem Egyesület elnöke, a Honvédkórház Koraszülött Osztályának vezetője és a korababákért folytatott „harc” egyik vezéralakja így fogalmazott: „Magyarországon a koraszülés népbetegség. Minden tizedik újszülött idő előtt jön világra. A koncerttel azokra a PICi hősökre szeretnénk felhívni a figyelmet, akiknek már életük kezdetén komoly harcot kell vívniuk az életben maradásért.”

A tisztelet, a hála és az összefogás eseménye is a november 13-i koncert, melyre szeretettel várják az érintetteket és a támogató közönséget. A koncertet követően a Melletted a helyem Egyesület a Koraszülöttek Világnapján, november 17-én szimpátiasétát rendez a Lánchídon. A Magyar Tudományos Akadémia elől 16.00 órakor induló séta jelképesen hidat képez az érintettek és a segítők között.

A koncert műsora:

Giacomo Puccini: Krizantémok

Lara Fabian: Összetört ígéret

Pjotr Iljics Csajkovszkij: Szerenád vonószenekarra op.48

Johann Sebastian Bach: E-dúr hegedűverseny BWV 1042

Johann Sebastian Bach: d-moll kettősverseny BWV 1043

Előadja:

A Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara        

Hangversenymester: Bangó Ferenc

Falvay Attila, Bangó Adrienne, Bangó Ferenc – hegedű

Madaras Gergely – karmester

Közreműködik:

Bangó Adrienne – ének

Fullajtár Andrea – színművész


Jegyek 2900 forintos áron kaphatók a helyszínen, az InterTicket országos JEGYPONT hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon

Részletek a BMC honlapján és az esemény Facebook-oldalán

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője