2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Egri Kamaraopera Fesztivál, 2016. november 4-6.

872

zene opfeszt egerAz Egri Kamaraopera Fesztivál elsődleges célja, hogy évről évre teret adjon olyan előadások bemutatásának, melyek új utakat és megoldásokat keresnek az operaműfaj megújítására, népszerűsítésére, korszerű és mégis széles közönségréteget megszólítani tudó formában. A fesztivál szinte egyedüli fórumot biztosít a kamaraopera izgalmas produkcióinak bemutatkozására.

Az évenként megújuló repertoár nyitott minden olyan zenei színházi, kísérleti illetve több művészeti ág fúzióján alapuló előadás befogadására, amely az „opera” szellemiségét hordozza.

Kiemelkedően fontos cél, hogy az ifjúság különböző korcsoportjai újszerű módon találkozzanak e számukra még felfedezésre váró élményforrással. A meghívott produkciók mellett mindig születik egy-egy saját előadás is, melyek integrálva az egri művészeket, inspirálják és gazdagítják a város kulturális életét. Több helyszínen, szinte minden korosztály számára kínálunk előadásokat. Eger különlegesen szép épített környezete turisztikailag is vonzó helyszíne a fesztiválnak, de bátran viszünk előadásokat a bevásárlóközpontba is, ahol a kulturális élmény váratlansága miatt, sokkal erősebben érinti meg az amúgy erre nem felkészült, vagy más helyzetekben ettől tudatosan távolmaradó embereket, legfőképpen a fiatalságot.

Célunk, hogy a rendezvény évről-évre magas művészi minőséggel biztosítsa a vonzerőt az itt élők és az ide látogatók számára; egyszeri és megismételhetetlen élményt nyújtson széles korosztályi és társadalmi rétegeknek.

Időpont: 2016. november 4-6.
Helyszín: Eger
Információ: http://egriszimfonikusok.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője