2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Archívum

Budapest100 hétvége, 2016. április 16-17.

1953

bp100Közel hatvan épület és számos üzlet nyit meg az idei Budapest100 hétvégéjén, április 16-án és 17-én. Négy szakmai beszélgetés szól majd a jövőről és a lehetőségekről: hogy lehetne barátságosabb, zöldebb, vonzóbb a város legforgalmasabb útvonala?  Jön a Nosztalgia villamos, régi mozik, kávéházak emlékét idézik séták, kiállítások, versek és koncertek.

Külön programok lesznek a gyerekeknek.

Az önkéntes kutatók levéltárakban gyűjtötték a Boráros tértől a Jászai Mari térig húzódó szakasz épületeinek történetét, a fotósok nagyszerű képeket készítettek, a házak képviselői a programszervezőkkel közösen megtervezték a nyitott hétvége eseményeit.

A nyitva tartó házakban kiállításokon, beszélgetéseken, pincétől a padlásig tartó bejárások során kelnek életre az egykori és mai szomszédokról, lakóközösségekről, nehézségekről szóló történetek a Margit hídtól a Petőfi hídig.

A Budapest100 kiemelt támogatója 2016-ban Budapest Főváros Önkormányzata.

A programot a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja.

Időpont: 2016. április 16.17.
Helyszín: Budapest
Információ:www.budapest100.hu/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

More details
Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője