Friss hírek

Archívum

33. Bábolnai Gazdanapok, 2020. szeptember 10-12.

33. Bábolnai Gazdanapok, 2020. szeptember 10-12.

Eseményfigyelő 840

Ha szeptember, akkor Bábolna, vagyis szeptember 10-12. között várunk minden érdeklődőt a történelmi jelentőségű Bábolnai Ménesbirtok területén.

A három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás az agrárium kiemelkedő eseménye, amely nemcsak hagyományt teremtett, de azóta értéket is képvisel, amire méltán büszke a rendezvény gazdája és rendezője, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és szervezője, a Magyar Mezőgazdaság Kft.

A 33. Bábolnai Gazdanapok szakmai programjai között - visszatérve a hagyományokhoz - ismét lesz kukorica-fajtabemutató, melyre nyolc nemesítő cég jelezte részvételi szándékát. A cégek mindegyike 3-4 legújabb és legígéretesebb hibridjükkel mutatkozik be a kísérleti parcellákon.

A szárazság okozta keléshiányok mára már a jelentős csapadékmennyiségnek köszönhetően szépen rendeződtek. Az első gyomirtás után pedig szépen növekedésnek indultak a kukoricahibridek.

Hazánkban először a bábolnai kiállításon rendeztek gyakorlati gépbemutatót 1977-ben. Azóta is a rendezvény kiemelkedő szakmai eseménye, amire ebben az évben ezidáig 7 cég jelezte a részvételét, de ez a szám folyamatosan bővülhet. A tavalyi siker alapján most is lesz Szakiskolai Nap.
A Fiatal Gazdák Egyesületével közösen szólítják meg a szervezők a gazdálkodás iránt érdeklődő fiatalokat.

Az U20 konferencián a végzős szakiskolai diákoknak bemutatják a mai modern gazdálkodás alapjait, a továbbtanulás lehetőségeit, és részt vehetnek egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol a jövő mezőgazdái tehetnek fel kérdéseket az agrárium vezető szakembereinek.
A szakiskolai nap programját a traktor-tesztvezetés teszi majd színesebbé.

Az idén is komoly érdeklődésre számíthat az a talajszelvény, amely szemlélteti a talajművelő eszközök munkáját, így az érdeklődők „szemmagasságból” láthatják a talajt. Így mód és lehetőség adódik több talajművelő eszköz munkájának összehasonlítására.

A kiállításon létesített Szaktanácsadási pontokon pedig véleményeket cserélhetnek a gazdák a növényvédelemről, a precíziós termelésről és a helyspecifikus gazdálkodásról.

Ebben az évben tekintettel az elmaradt kiállításokra, vásárokra az Országos Méhészeti Egyesület szervezésében egy nagyszabású méhészeti bemutatót rendezünk a kiállítói csarnokban. A kast imitáló sátorban egy VR szemüveggel a látogatók kaptárban érezhetik magukat így betekintést nyerhetnek a méhek és a méhészkedés világába. Láthatják a méz pergetését és 10 féle hazai mézet is megkóstolhatnak. A gyermekeknek méhes játékokkal is készülnek a rendezők és ajándékok is várnak a látogatókra.

A nagyközönség számára ismét lesznek lovas programok, egyebek mellett ménesudvar látogatás és lovas kocsival látogathatnak el a híres Bábolnai arborétumba.
Látogatóink és kiállítóink biztonsága érdekében, minden belépőjegyhez ingyenes maszkot biztosítunk, valamint a kiállítás területén kézfertőtlenítő állomásokat helyezünk el.

Időpont: 2020. szeptember 10-12.
Helyszín: Bábolnai Ménesbirtok
További információk: magyarmezogazdasag.hu

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó