Friss hírek

Archívum

Sikeres volt a Debreceni Utazási Vásár

Sikeres volt a Debreceni Utazási Vásár

Eseményfigyelő 795

debreceniutazasTöbb mint 100 kiállító megjelenésével sikeresen zajlott le március 1- 3. között a XXIX. Debreceni Utazási Vásár, valamint kísérő rendezvényei, a VII. Natural Expo és a Helyi ízek, helyi értékek vására a Kölcsey Központban.A tavalyi évhez hasonlóan a vásár három napja alatt a legtöbb látogató szombaton érkezett. A kiállítás becsült látogatottsága közel 8000 fő volt...

...– olvasható a rendezvény szervezőinek sajtóközleményében. Az idei díszvendég Ciprus volt, melynek szakemberei elégedettek voltak, s kiemelték, hogy a március végén induló közvetlen ciprusi repülőjárat iránt nagy volt a látogatók érdeklődése.

A 2008-ban alapított közönségdíj – melyet a kiállítás látogatói szavaztak meg a legszebb standnak – idén Tunézia standja nyerte, a díj átadására a vasárnapi nyereménysorsolás előtt került sor.

Több kiállító kiemelte, hogy nagyon szeretik a debreceni vásárokat, mert a látogatók konkrét utazási céllal érkeznek, nyitottak az ajánlatokra és valóban utazni szeretnének. A visszajelzések alapján egybehangzóan továbbra is a legsikeresebb vidéki vásárként tartják számon a debreceni vásárt, ahová, ahogy több kiállító is fogalmazott, „érdemes eljönni”.

utazasvasar

Népszerűek a Debrecenből induló repülőgép-járattal megközelíthető desztinációk, ugyanakkor az utazási irodák elmondása alapján nincs egyértelműen kiemelhető legnépszerűbb külföldi úti cél. A látogatók egyaránt keresték például Bulgáriát, Horvátországot, Olaszországot, Spanyolországot, Korfut vagy Törökországot. Az irodák elmondása alapján az utazási trendek megváltoztak: az előfoglalási szezon előző év decemberében megindul, az utazni vágyók, tudatosabbak, hamarabb foglalnak, ezért aki nem foglalt most a helyszínen, az könnyen lemaradhat egy útról, mert folyamatosan töltődnek a debreceni légi járatok.

A vásár hivatalos kérdőívét kitöltő látogatók között a három nap alatt közel 150 ajándékcsomagot és utalványt sorsoltak ki.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek