Friss hírek

Archívum

Kijöttek az adatok: rekordév volt 2018 a magyar turizmusban

Kijöttek az adatok: rekordév volt 2018 a magyar turizmusban

Eseményfigyelő 624

parlSoha ennyi turista nem járt még Magyarországon - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal által ma közzétett 2018. évi turisztikai forgalmi adatokból. A legfrissebb forgalmi adatok megerősítik, hogy 2018-ban történelmi rekordévet zárt a turizmus. A magyar turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre nő, tavaly pedig minden fő mutatószámot tekintve túlszárnyaltuk az előző évet...

...- közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség a legfrissebb adatokat elemző közleményében.

A tavalyi évben a kereskedelmi szálláshelyek 5,2%-kal több, összesen 12,5 millió vendéget regisztráltak, a vendégéjszakák száma 2017-hez képest pedig több mint egy millióval nőtt, így 2018-ban csaknem elérte a 31 milliót.

Tavaly az összes vendégéjszakaszám felét, 15,6 milliót a belföldi vendégek töltötték el hazánkban, 15,3 milliót a külföldi vendégek.

A kereskedelmi szálláshelyek közel 10 százalékkal (9,3%) nagyobb árbevételre tettek szert 2017-hez képest, amely így meghaladta az 510 milliárd forintot, ezen belül a szállásdíj-bevételek pedig a 300 milliárd forintot.

A két legnépszerűbb régió tavaly is a Budapest−Közép-Duna-vidék és a Balaton volt mind a külföldi, mind a belföldi turisták körében. Jelentősen nő a hazánkba érkező, jellemzően magas költésű vendégek száma, tavaly ugyanis kétszámjegyű növekedést tapasztaltunk például az amerikai, kanadai, kínai, és spanyol turisták esetében is az előző évhez képest.

hid

Az élénkülő belföldi turizmus pedig azt is jelzi, hogy a magyarok egyre szívesebben utaznak Magyarországon és a családoknak bővül az anyagi mozgástere.

A magyar turizmus erősödést az is mutatja, hogy a fő mutatószámok tekintetében a növekedés üteme meghaladta Csehország és közelíti Ausztria teljesítményét - olvasható a közleményben.

A lendület 2019-ben várhatóan tovább folytatódik, a szektor további növekedéséhez hozzájárul az idén országszerte megvalósuló 1000 turisztikai fejlesztés és a folytatódó szálláshelyfejlesztési program.

"Kiemelt feladatunk az ország kapujának fejlesztése is, hogy egy nemzetközi színvonalú, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, Magyarországhoz méltó reptér fogadja az utazókat. Mindezek megvalósulásával haladunk tovább a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában megfogalmazott céljaink felé, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen" - zárul az MTÜ közleménye.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta