Friss hírek

Archívum

Idén is megrendezik a francia gasztronómia népszerűsítésének napját

Idén is megrendezik a francia gasztronómia népszerűsítésének napját

Eseményfigyelő 210

kaja franciaVilágszerte mintegy 1500 étteremben idén is megrendezik a francia gasztronómia népszerűsítésének napját, Magyarországon kilenc vendéglő vesz részt az akcióban, március 21-én. Ezen a napon többfogásos francia vacsora felszolgálásával várják vendégeiket a Gout de/Good France nevű projektben résztvevő éttermek.

A francia gasztronómia és turizmus népszerűsítésére tavaly született kezdeményezést Auguste Escoffier francia séf 1912-ben megvalósított ötlete ihletette, miszerint egy időben ugyanazt a francia vacsorát szolgálják fel az egész világon. Akkor több mint 4 ezer meghívottat láttak vendégül a világ 37 éttermében, Párizstól Bombayig (Mumbai), Londontól Jokohamáig. Az ötlet sikeres volt, ezért elhatározták, hogy minden évben hasonló vacsorát szerveznek. Az a terv azonban az első világháború kitörése miatt meghiúsult. A tavaly indult Gout de/Good France vacsora keretében nem egy előre meghatározott menüt kell a séfeknek kínálniuk, hanem a francia recepteket kell előtérbe helyezniük, amelyekhez francia borokat és pezsgőket párosíthatnak.

Alain Ducasse vezetésével a legnagyobb francia séfekből (Raymond Blanc, Paul Bocuse, Guy Savoy, Thierry Marx, Joel Robuchon és Stéphanie Le Quellec) álló bizottság 150 országban 1500 éttermet választott ki a jelentkezők közül, amelyek között a háziasabb jellegű vendéglőktől a gasztronómiai különlegességeket kínáló éttermekig szerepelnek vendéglátóhelyek. A menük ára változó, a bevétel öt százalékát az éttermek egy helyi, az egészséget és a környezetet védő civil szervezetnek utalják át.

A vacsorákat a 150 francia nagykövetség közreműködésével rendezik meg minden országban. Franciaországban több mint kétszáz étterem csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek résztvevői 45 százalékban európai séfek, 10 százalékban pedig afrikai vendéglátóhelyek.

A Gout de/Good France hivatalos honlapja szerint Magyarországon kilenc helyen várják március 21-én francia menüvel az érdeklődőket: Budapesten az Araz Restaurant, a Béterv, a Borssó Bistrot, a Café Dumas, a Fricska Gastropub, a Larus Étterem, a LouLou és a ZONA Budapest, valamint Veszprémben a Chianti Étterem.

Az első Gout de/Good France napon tavaly a francia külügyminisztérium a versailles-i kastélyban látta vendégül a Párizsban akkreditált nagyköveteteket és diplomatákat, a vacsorára mintegy 650 vendég volt hivatalos, míg világszerte 100 ezren kóstolták meg a francia gasztronómia finomságait mintegy 1300 étteremben és 150 francia nagykövetségen.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.