Friss hírek

Archívum

A Prestige Hotel Budapestben alszik a legjobban a vendég

A Prestige Hotel Budapestben alszik a legjobban a vendég

Eseményfigyelő 1263

alvasA Prestige Hotel Budapestben alszik a legjobban a vendég, legalábbis erre enged következtetni, hogy az alig egyéves szálloda nyerte el idén a három éve alapított Alvásbarát Hotel díjat. Az elismerést az Alvás Világnapja alkalmából, március 18-án adtak át, izgalmas szakmai konferencia záróakkordjaként, melynek szintén a díjazott ház adott helyet.

A szálloda a harmadik a díjjal rendelkező hazai hotelek sorában, első alkalommal a Four Seasons Hotel Gresham Palace, majd tavaly az ibis márka új alvásbarát koncepciója kapta az elismerést.

A díjátadón G. Németh György, a World Sleep Day Hungary program igazgatója elmondta: a díj odaítélésekor orvosi és szállodaszakmai szempontokat egyaránt figyelembe vesznek, a középpontban pedig a vendégélmény, az alvásminőség áll, beleértve minden olyan tényezőt, amely ezt befolyásolja. A zsűri összesen 150 kritériumot vizsgál, melyek egyébként sok tekintetben egybecsengenek a Hotelstars Union vonatkozó kritériumaival is.

A minősítés fontosságát hangsúlyozta és működését vázolta fel röviden Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki a Sleepfriendly Hotel Program zsűrijében is helyet foglal. Mint mondta, a két minősítési rendszer jól kiegészíti egymást, a feltételrendszer pedig állandóan változik is bővül, figyelembe véve a vendégek véleményét, igényeit, visszajelzéseit.

Ezt erősítette meg Kiss Róbert Richárd, a Sleepfriendly Hotel International Program elnöke is, aki a nemzetközi trendekbe is adott egy kis kitekintést, kiemelve a program külföldi nyerteseit. A díjat idén a honolului Halekulani Hotel kapta Hawaii-n.

A Prestige Hotel Budapest nevében a díjat Gaál Miklós vette át, aki kiemelte: büszkék rá, hogy rövid időn belül és fiatal kora ellenére ennyi elismeréssel lett gazdagabb a szálloda, hiszen épp a napokban kapta meg a Hotelstars Union 4 csillag superior minősítését, a szálloda épületében működő Costes DownTown pedig a Michelin-csillagot. Kevés hotel mondhatja el magáról azt is, hogy reggelije Michelin-csillagos étterem konyhájáról kerül ki. De nemcsak a gasztronómia, hanem minden egyéb területen is kiemelt figyelmet kap a vendég elégedettsége és kényelme, ilyen módon az alváskomfortra is komoly figyelmet fordítottak. A díjátadó után a résztvevők személyesen is megtekinthették a szállodát.

A fotón balról jobbra Gaál Miklós, Niklai Ákos, Kiss Róbert Richárd és G. Németh György.

A Worls Sleeping Day program alkalmából rendezett konferencia is izgalmas előadásokat vonultatott fel, melyek sok egyéb érdekes információ mellett hamarosan elérhetők lesznek a www.napialvas.hu weboldalon.

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.