Kutyabarát kezdeményezéseiről számolt be a napokban a Hotel Sopron. Aki figyelte a szálloda életét, már tapasztalhatta, hogy a hotel 2016 tavaszától kutyabarát szolgáltatásokkal bővítette kínálatát, hogy ezáltal még kényelmesebbé tegye…
Óriási forgalom elé néznek a budapesti szállodák 2017 nyarán: július közepétől egészen szeptember elejéig ugyanis egymást érik a sport- és nagyrendezvények, így várhatóan az összes fővárosi hotel meg fog telni.…
A budapesti repülőtér „Év Szállodája” díjas hotele idén ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból szeptember 29-én nagyszabású, jubileumi ünnepséget rendeztek, amelyre többek között a Stáció üzleti partnerei kaptak meghívást.…
Szálkás, bonyolult megenni, pocsolya-ízű… Ezek a leggyakrabban felhozott érvek az édesvízi halak fogyasztása ellen ma Magyarországon. Az előzőek megcáfolását és a hazai halak és a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul…
2016 október 3-án a tőzsde bejelentette: a korábban Leisztinger Tamás tulajdonában álló Hunguest Hotels részvényeit a Konzum Nyrt. leányvállalata, a KZBF Invest Kft., valamint a szintén a Konzum cégcsoport kezelésében…
A közel 10 millió séfet, gasztronómiai szakembert tömörítő World Association of Chefs Societes (WACS) által idén, a Thessalonikiben 2016. szeptember 25–27. között rendezett világdöntőn két magyar is képviselte hazánkat. Elek…
Decemberen kezdődik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítése – jelentette be Hardy Mihály, a repülőteret működtető Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője. A repülőtér 2B termináljához csatlakoztatva 220 méteres új mólót…