Friss hírek

Archívum

“We will rock you” – Queen – Ben Elton Musical, 2017. november 24-26.

“We will rock you” – Queen – Ben Elton Musical, 2017. november 24-26.

Eseményfigyelő 901

queen rock2017. november 24-26. között rendezik meg a “We will rock you”-  Queen – Ben Elton Musical-t a PS Production és a Meeting Budapest szervezésében a BOK Csarnokban. A musicaltörténelem legnagyobb sikerei, a 10 leghosszabb ideig játszott musical között tartják számon a 2002-ben, Londonban bemutatott, Queen dalokból készült We Will Rock You musicalt.

Az előadást eddig 17 országban mutatták be hatalmas sikerrel, több mint 16 millió néző tomboló ovációval fogadta. Londonban, a Dominion Színházban rekordideig, 12 éven át játszott, 4600 eladáson 6,5 millió néző látta a musicalt, amely többek között a közönség által odaítélt Laurence Olivier-díjat is megkapta.

Az előadás a világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal látható magyar nyelven, Budapesten a BOK Csarnokban. 24 QUEEN világsláger egy látványos előadásban a PS Produkció bemutatásában. Simon Edit producer az előadás rendezésre Cornelius Baltus-t kérte fel, aki a Vámpírok bálja és a Sakk (Chess) musical rendezésével vált ismertté Magyarországon. Díszlet és jelmeztervező Kentaur akinek a Vámpírok bálja csodálatos díszlet és jelmezterveit is köszönhetjük, világítástervező: Madarász János Madár, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs.

Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint mint a Radio Ga-Ga, Somebody to love (Szeretni valakit), Play the game (Jöjj és játssz!), It's a kind of magic (Varázslat ez nem más), I want it all (Az egész kell), No one but you (Csak te, nincs más), Who wants to live forever (Ki élne így örökké?), Another one bites the dust (Hogy harap fűbe más), Under pressure, Bohemian rhapsody (Bohém rapszódia) és természetesen az előadás címadó dala a WE WILL ROCK YOU!

A történet a távoli jövőben, a 24. század elején, a Planet Mall nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queen-nel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. Ez egy látszólag boldog, biztonságos GaGa világ, ahol a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják, és ugyanazt gondolják. Ez egy agymosott világ. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja fellázad a műanyag világ ellen, ők olyan egyéniségek, akik a gondolat szabadságát és a valódi hangszerekkel játszott élő rockzenét akarják visszahozni. Az ellenállóknak kemény harcot kell vívniuk a kegyetlen hatalommal, míg megtalálják a „bajnokok hangszerét”, a felszabadító, szent elektromos gitárt...

A musical szereplői napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi.A darab szereplői olyan hazai és külföldi rock és pop legendák neveit viselik, mint Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, AC/DC, Mick Jagger, Pici, Tini, Bono és Buddy Holly.

Időpont:  2017. november 24-26.
Helyszín:  BOK Csarnok
Információ: www.jegy.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.