Friss hírek

Archívum

Vendégünk a hintaló, 2025. március 2-ig

Vendégünk a hintaló, 2025. március 2-ig

Eseményfigyelő 791

Egy meghatározó élmény nyomán bontakozott ki dr. Ladó Mária és dr. Tóth Ferenc Imre „Hintalóvilág” gyűjteménye. Ferenc, amikor felnőttként végső búcsút vett a zalai szülői háztól, a padlás egyik védett szegletében – szinte üzenetszerű gondossággal készített – csomagra bukkant. Édesanyja őrző keze ily módon nyújtotta át a már-már feledett faparipáját. Ekkor határozta el, hogy feltárja gyermekkori társának titkait. Sőt, túllépve személyes emlékein, a hintalovakat tudományos vizsgálat tárgyává teszi.

Az azóta eltelt több mint három évtizedben – feleségével, Máriával együtt – tudatos szakmai- és gyűjtőmunkával építették fel több ezer darabos gyűjteményüket. A létrehozott „Hintalóvilág” nem csupán játékszer hintalovakból áll. Velük egyenrangúak a hintalovakat megjelenítő művészeti alkotások.

Az elmúlt másfél évtizedben 17 tárlaton mutatták be a hintalovak változatos világát, mindig speciálisan válogatott műtárgyakkal, amelyek közös installációkba rendezve karakteres üzeneteket hordoztak. Kiállítottak már az Iparművészeti Múzeum Nagytétényi Kastélymúzeumában, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, a szentesi Koszta József Múzeumban, a Ceglédi Galériában, a győri Szent László Látogatóközpontban, illetve olyan magán kiállítótermekben, mint az egykori Aba-Novák Galéria Leányfalun, a gödöllői Monád Galéria és a Kiss Áron Magyar Játéktársaság közösségi terme. A gyűjtők hangsúlyt helyeznek hintalovas ismereteik, kutatási eredményeik megosztására, amelyekkel – korábbi tudományos kutatói munkásságuk szakterületeit is lefedve – a hintalovak társadalmi és gazdasági szerepére, műszaki sajátosságaira, nemzetközi összefüggéseire, irodalmi lenyomataira hívják fel a látogatók figyelmét.

A „Vendégünk a hintaló” kiállításukkal a gyűjtők szeretettel emlékeznek Karlócai Mariannra, akinek e múzeumban őrzött játékgyűjteményéből több darab is látható. Tárlatukat tisztelettel ajánlják a hintalovak leghíresebb kutatójának, Patricia Mullins professzor asszonynak, és mindazoknak, akik már próbálkoztak a szinte lehetetlennel: a hintalovak rejtélyeinek megfejtésével.

Bíznak abban, hogy a gyermekkori szívmelengető emlékek felidézésén túl a tárlat minden korosztály számára érdekes, tovább gondolható újdonságokat nyújt.

A kiállításhoz kapcsolódó hintalovagló térben kipróbálható hintalovak várják a játékos kedvű felnőtteket és a gyermekeket.

https://mkvm.hu/hintalo/

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.