Friss hírek

Archívum

Tűzoltó skanzen nyílt Újpesten

Tűzoltó skanzen nyílt Újpesten

Eseményfigyelő 367

A IV. kerületi tűzoltó-parancsnokság az újpesti, Szent László téri laktanya udvarán Európában is egyedülálló tűzoltó skanzent nyitott. Az állandó kiállítás ingyenesen látogatható.

A skanzen számos gépjárművet, köztük igazi történelmi különlegességeket is bemutat. Láthatjuk például az utolsó megmaradt, magyar gyártású jobbkormányos tűzoltóautót, amely a vállalati tűzoltóságoknál teljesített szolgálatot. A kiállítás felvonultatja a magyar gépgyártás hőskorának termékeit is: a pirosra festett tűzszekerek mind a MÁVAG, a Csepel, a Rába és az Ikarusz futószalagjairól gördültek le egykor. Igazi kuriózum az a gőzfecskendő, amit a XIX. század végén még lovakkal vontattak a tűzesetekhez és a mai napig működőképes, sőt, egy tízemeletes panelház legfelső emeletéig is felér a vízsugara.

Az önkormányzat 15 millió forinttal támogatta a szabadtéri múzeum létrejöttét. Augusztus 29-én délelőtt 10 és délután 4 óra között nyílt napot tartanak, amelyen várják az érdeklődőket!

A skanzennek nincs nyitvatartás, előzetes bejelentkezés alapján lehet látogatni (telefonszám: 06-70-334-8135; e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) - írja az önkormányzat.

(Forrás: 4.kerulet.ittlakunk.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál