Friss hírek

Archívum

VeszprémFest - 2021. augusztus 17-21.

VeszprémFest - 2021. augusztus 17-21.

Eseményfigyelő 1415

Teljessé vált a VeszprémFest idei programja: a Cotton Club Singers, a Concerto Budapest és az LGT slágereket játszó Zenevonat is fellép az augusztus 17. és 21. között megrendezendő fesztiválon.

Idén Sir Tom Jones mellett kizárólag magyar művészek koncertjeivel várja közönségét a három veszprémi helyszínen zajló fesztivál. A Grammy-díjas walesi énekes augusztus 19-én a Veszprém Arénában lép színpadra, programjában legismertebb világslágerei mellett Surrounded by Time című legújabb stúdióalbumáról is elhangzanak majd dalok.

Augusztus 17-én a História Kertben az ötvenéves LGT zenekar dalaiból játszik a Zenevonat. A zenekar gerincét az LGT egykori tagjai, Karácsony János James és Solti János, valamint Veres Mónika Nika és Heincz Gábor Biga alkotják.

Színpadra lép még Falusi Mariann, Mező Misi, Vitáris Iván és Roy, közreműködik a produkció állandó zenekara, az Abrakazabra. A koncertprogramban az LGT-dalokon túl felcsendülnek Katona Klári, Kovács Kati és Révész Sándor előadásában ismertté vált slágerek is.

Augusztus 18-án a Jazz+Az lép színpadra a História Kertben, ahol augusztus 20-án a Keller András vezette Concerto Budapest, Snétberger Ferenc és Roby Lakatos koncertprogramját élvezheti a közönség.

A Rapszódia című produkcióban egyszerre jelenik meg a klasszikus, szimfonikus- és a világzene, valamint a magyar és roma eredetű zenei hagyományok, a jazz és a rock and roll. Az előadáson felcsendülnek Enescu, Liszt, Brahms, Sarasate műveinek részletei és Elvis Presley-slágerek is. A koncerten fellép Sárközi Xénia felvidéki operaénekes, a Magyar Állami Operaház szólistája, valamint a Homoky Gábor vezette Old Sounds együttes.

Augusztus 21-én, a fesztivál utolsó nagyszínpados programjaként a História Kertben a Cotton Club Singers ad koncertet. Negyedszáz című jubileumi programjukban pályafutásuk legnépszerűbb slágereiből válogatnak, felhangzanak a zenekar Sinatra- és Abba Jazz estjeinek dalai is. Itt lesz a formáció öt legmeghatározóbb énekese, Kozma Orsolya, Szűcs Gabriella, Zsédenyi Adrienn, Fehér Gábor és László Boldizsár, közreműködik a Veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar, kísér a nyolctagú, fúvósokból és ritmushangszeresekből álló Cotton Club Band.

A fesztivál másik szabadtéri helyszínén, a Jezsuita Templomkertben VeszprémFest Classic címmel a Cziffra100 emlékév keretében három produkciót láthat a közönség. A sorozat nyitányaként augusztus 17-én Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera címmel ad koncertet.

Augusztus 18-án a Paganini+ című programmal Balázs János, Lendvay József és Szakcsi Lakatos Béla lép színpadra. Augusztus 19-én Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét hallgathatják meg a nézők.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál