Friss hírek

Archívum

Rising Stars: két nap alatt kilenc koncert, 2016. november 18-19.

Rising Stars: két nap alatt kilenc koncert, 2016. november 18-19.

Eseményfigyelő 1173

mupaKét napba sűrítve találkozhat a közönség a komolyzenei élet jövőbeli krémjével, az Európa neves koncerttermeiben turnézó, legtehetségesebb fiatal művészekkel a Müpában. A Rising Stars sorozat keretében november 18-án és 19-én egymás után lépnek fel az Európai Hangversenytermek Szervezetének felfedezettjei, Villányi Dániel és Gyöngyösi Ivett, a Kruppa Vonósnégyes, a Duo SeRa és a Kállai Kvartet.

Csillagok érkeznek a Müpába november 18-19-én. Fiatalok, de már híresek, nemsokára világsztárokként tűnnek majd fel a világ legjelentősebb koncerthelyszínein. A Rising Stars sorozat keretében az Európai Hangversenytermek Szervezetének felfedezettjei, brit, portugál, francia, német zenészek, Villányi Dániel és Gyöngyösi Ivett, a Kruppa Vonósnégyes, a Duo SeRa és a Kállai Kvartet adnak kamarakoncerteket a Müpában két teljes napon át.

Villányi Dániel Schumann kései zongoraciklusával, Gyöngyösi Ivett Chopin-darabokkal mutatkozik be. Tamsin Waley-Cohen Respighi h-moll hegedűszonátáját adja elő és egy, a Porgy és Bessből készült hegedű-zongora átiratot játszik. A grúz Mariam Batsashvili kíséri, aki első női előadóként nyerte meg pár éve az utrechti Liszt Zongoraversenyt. Őket másnap a klarinétművész Horácio Ferreira követi, aki 2014-ben hangszere legrangosabb versenyén, a párizsi Debussy Versenyen nyerte el a különdíjat Debussy Rapszódiájának legjobb előadásáért. A fiatal művész Bekker Dávid zongorakíséretével a Möpában is Debussy Első rapszódiáját szólaltatja meg, de a műsorukon a 20. század második felének egyik legnagyobb klarinétművésze, Kovács Béla szerzeménye is szerepel. A csellista Edgar Moreau, fiatal kora ellenére, már több sikeres megmérettetésen van túl. Tizenöt évesen elnyerte a Nemzetközi Rosztropovics Verseny legígéretesebb fiatal szólistájának járó különdíjat, két évvel később a moszkvai Csajkovszkij Versenyen a második helyen végzett. Állandó zongorakísérőjével, Pierre-Yves Hodique-al közös koncertjén három korszak zenéjéből válogat, megmutatva, hogy minden stílusban egyformán otthonosan mozog. A német-koreai zongorista fenomén, Christopher Clark játékában – egy korábbi verseny zsűrijének meglátása szerint – egyesül a technikai felvértezettség és zenei meggyőzőerő. Ezúttal Brahms- és Sztravinszkij-zongoraműveket játszik és egy ünnepelt osztrák kortárs szerző, Olga Neuwirth darabjait. A sorozatban fellép a világ egyik legrangosabb versenyének, az ARD Nemzetközi Zenei Versenyének felfedezettje, az Armida Quartet is. Koncertjükön J. S. Bach és Mendelssohn klasszikusai mellett az 1980-ban született, izgalmas zenei világot teremtő, a spektrális zenét hagyományos hangszerekkel, poppal, technóval kombináló szerb zeneszerző, Marko Nikodijević kompozíciója is elhangzik.A Kruppa Vonósnégyes Schubert, Bartók, Bach műveit, a szaxofon-hárfa különleges párosítására épülő Duo SeRa Debussyt és Bartókot, a Kállai Kvartett Schubert A halál és a lányka néven ismertté vált vonósnégyesét játssza. Ez a három koncert díjtalanul látogatható.

A Rising Stars koncertsorozat az Európai Koncerttermek Szervezete (European Concert Hall Organisation – ECHO) tagjainak közös programja. A Müpa 2010 óta tagja a szervezetnek, többek között olyan nagynevű intézményekkel együtt, mint a bécsi Musikvereinsaal és a Konzerthaus, az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la Musique, a londoni Barbican, és egyetlen nem európai tagként a New York-i Carnegie Hall. A társaság az európai koncerttermek elitjének számít.

Időpont: 2016. november 18-19
Helyszín: Müpa
Információ: www.mupa.hu

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.