Friss hírek

Archívum

Vörös-kő geotúra Alsóörsön, 2018. január 7.

Vörös-kő geotúra Alsóörsön, 2018. január 7.

Eseményfigyelő 777

turaÉvnyitó geotúránk alkalmával Alsóörs geológiai kincseinek világában kalandozunk, mely a Bakony – Balaton UNESCO Geoparkban 2016-ban elnyerte az Év Földtani Értéke címet. A térség jellegzetes kőzete a vörös homokkő. Geotúránk, első szakasza a faluban vezet, ahol változatos megmunkálási formáival találkozhatunk:

 műemléképületek falából, támfalakból, kerítés lábazatokból, és helyi mesteremberek remekbe faragott szobraiból köszön ránk. Nem titok, hogy geotúránk egyúttal időutazás is, melynek során ellátogatunk a vörös homokkő szülőhazájába. Ekkor területünk mai helyzeténél jóval délebbre, valahol az Egyenlítő környékén időzött. Képzeletben megidézzük a vörös félsivatagot, kiszáradó, majd hirtelen megvaduló folyók világát, melyek a mai Alpokat idéző, egykor égbemeredő csipkés hegyormokról zúdultak le.

A Vöröskő mellett Alsóörs szívében egy valódi kőzet-matuzsálem bukkan a felszínre, ami igazi ritkaság: az egész Balaton-felvidéken néhány pici „ablakban” van a felszínen hasonlóan „öreg” kőzet! A kis történelmi időutazásra alkalmat adó Török-ház, és a kora középkori alapokkal rendelkező műemlék templom után, a temetőhöz felvezető lépcső mellett egy löszbe vájt pince falánál alkalmunk lesz megismerkedni ezzel a finom tapintású „fiatal” kőzettel, egyúttal képzeletben ellátogathatunk a jégkorszak szelek szántotta világába.

A temető régi műemlék sírkövei között felkapaszkodunk a Somlyó-hegy közelmúltban felújított kilátójába, ahol káprázatos szögből láthatjuk az egész Tihanyi-félszigetet, és a Balaton roppant víztömegét.
A geotúra lélegzetelállító látványossága egy utólag amfiteátrummá alakított, felhagyott kőbánya. Itt a vörös homokkő a legkülönfélébb arcait mutatja meg nekünk: kezünkbe foghatjuk a mállott, szivacsszerűen lyukacsos, a muszkovit csillámoktól ezüstösen csillogó, vagy az öklömnyi kvarc-kavicsokat magukban hordozó darabokat.

Ez a Vöröskő-bánya kiindulási pontja annak a 2015-ben létrehozott hangulatos tanséta útvonalnak, ahol az információs táblákon látható szemléletes képek, egykori kőmegmunkáló szerszámokról készült rajzok is segítenek minket beleképzelni magunkat a földtörténeti múlt eseményeibe, és a kőfaragók verejtékes munkájának mindennapjaiba.  
Hazafelé menet egy autentikus borozóba kalauzoljuk a geotúra résztvevőit, ahol a falakon falutörténeti kiállítást csodálhatunk meg. 

Találkozó időpontja: 2018. január 7. 10:00 óra
Találkozó helye: Alsóörs, Tourinform Iroda, Strand sétány 1.
Információ: www.bfnp.hu

 (Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.