Friss hírek

Archívum

Öko-kalandok Mimóval és Csipekkel, 2016. október 15

Öko-kalandok Mimóval és Csipekkel, 2016. október 15

Eseményfigyelő 958

okokalandIdén különleges kiállításnak ad otthont az Iparművészeti Múzeum, hiszen az élhető város trendi közlekedési eszközét, a biciklit emelte kiállítása középpontjába. Október 15-én a Bringológia című kiállításhoz kapcsolódó családi rendezvényen ott lesz Mimó és Csipek is, akik elromló léghajójuk miatt kényszerleszállást hajtanak végre.

Kihasználva az így adódó lehetőséget, az összegyűlt gyerekekkel további érdekes és környezettudatos információkat osztanak meg egy bábelőadás keretében, majd a biciklibelsők újrahasznos életébe engednek bepillantást.

Ezen a szombaton 11 órától várja az érdeklődőket Mimó és Csipek, akiknek ezúttal erdei kalandjaival ismerkedhettek meg, melyek során valamennyi erdei cimborájukkal találkoznak. A két öko-kalandor léghajóval érkezik, de az eltörött propelleren csak Cserke róka tud segíteni nekik. Irány tehát Cserke Öko-háza, ahova kalandok során – olajoshordón és színes kukákon át, papírsárkányon repülve – érkeznek meg hőseink Ficak kutyus kíséretében.

A bábelőadást követő újrahasznos kézműves foglalkozáson, kapcsolódva a Közlekedési Múzeum és az Iparművészeti Múzeum aktuális Bringológia című kiállításához, biciklibelsőkből készülnek különleges dizájn-tárgyak, azaz játékok, kitűzők, karkötők. Emellett egy kerékpározással kapcsolatos társasjáték várja a gyerekeket, míg a kisebbeknek színezni, rajzolni lesz lehetőségük.

Időpont: 2016. október 15., 11.00
Helyszín: Iparművészeti Múzeum, 1091 Budapest, Üllői út 33-37.
Információ: www.imm.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.