Friss hírek

Archívum

Nemzeti Regatta, 2016. június 11-12.

Nemzeti Regatta, 2016. június 11-12.

Eseményfigyelő 1314

vitorlasregattaA Nemzeti Regattát idén nyáron először rendezik majd meg Siófokon, június második hétvégéjén. A Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében megrendezésre kerülő Nemzeti Regatta megszervezésével a Balatoni Hajózási Zrt. fő célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a Balaton nem csak a régióban élőké, hanem közös nemzeti kincsünk.

A 170-edik hajózási szezon kapcsán szervezett ünnepi rendezvénysorozat egyik állomását jelentő esemény másik kiemelt célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar vitorlás sportra, amely nehéz körülmények között is képes nemzetközi szintű eredmények elérésére. Az utánpótlás érdekében fontos, hogy minél több tehetséges fiatal kötődjön a sportághoz.

A rendezvény legfőbb látványossága a hagyományteremtő céllal idén első alkalommal megrendezésre kerülő speciális amatőr vitorlásverseny (pályaverseny), melyen Magyarország települései által indított hajók (OneDesign – azonos típusú - hajók) vesznek részt saját helyi értékeiket képviselve.

A tervezett programok lehetővé teszik a vitorlássport és a közönség közvetlenebb találkozását, valamint Magyarország összes résztvevő településének bevonását a sportág és a helyi, egyedi értékek kölcsönös megismerésébe.

A fesztivál során a látogatók egyszerre vehetnek részt egy tartalmas szabadidős programon, egy nívós sporteseményen, mindeközben a Balaton partján találkozhatnak Magyarország más tájainak szépségével és értékeivel is.A Nemzeti Regatta több mint egy vitorlásverseny! Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja!

Időpont: 2016. június 11-12
Helyszín: Siófok
Indformáció: nemzetiregatta.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Egy év történetei képekben – Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban
Egy év történetei képekben – Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban
Őszi Kulturális Fesztivál 2026: jubileumi művészeti programsorozat Szegeden
Őszi Kulturális Fesztivál 2026: jubileumi művészeti programsorozat Szegeden