Friss hírek

Archívum

Minden héten színház! – Előadásfelvételeket tesz közzé a Miskolci Nemzeti Színház

Minden héten színház! – Előadásfelvételeket tesz közzé a Miskolci Nemzeti Színház

Eseményfigyelő 452

A kialakult helyzetre való tekintettel a miskolci teátrum úgy döntött, hogy nem szeretné színházélmény nélkül hagyni a közönséget, valamint az érettségire készülő diákoknak is szeretne segítséget nyújtani. Éppen ezért minden héten csütörtökön elérhetővé teszi korábbi előadásainak egyikét.

Jövő héttől kezdődően a Miskolci Nemzeti Színház előadásai otthonaikba költöznek! A nagy érdeklődésre való tekintettel korábbi előadásai közül válogatott a teátrum, hogy ezekben a nehéz időkben se maradjanak színházélmény nélkül a nézők. Az első előadás – az érettségire készülő tanulóknak is kedvezve – a tavalyi évad egyik nagy sikere, a Rusznyák Gábor adaptációjában és rendezésében készült Édes Anna lesz, melyet jövő héten csütörtökön, március 26-án 19:00 órától láthatnak a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-csatornáján.

Minden előadásfelvétel 24 órán keresztül lesz elérhető, így az is meg tudja nézni, aki abban az időpontban lemaradt róla. Az online vetítések minden héten azonos időpontban, csütörtökönként 19 órától láthatók. Érdemes követni a színház közösségi oldalait (Facebook, Instagram), ahol minden héten értesítést kapnak, melyik lesz a következő meglepetéselőadás, melyet otthonuk kényelméből nézhetnek.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik