Friss hírek

Archívum

Megnyílt a kibővített almásfüzitői Azaum Római Tábor

Megnyílt a kibővített almásfüzitői Azaum Római Tábor

Eseményfigyelő 1451

Megnyílt a kibővített Azaum Római Tábor Almásfüzitőn, az idegenforgalmi látványosságban egy uniós és egy határon átnyúló pályázat támogatásával csaknem 600 millió forintos fejlesztést valósítottak meg.

Beró László, a település polgármestere elmondta, hogy egy interaktív élménytárnak otthont adó, római stílusjegyeket felvonultató épületet emeltek a 3. századi erődöt megjelenítő tábor udvarára. A létesítmény kialakításával az azaumi tábor az év 270 napján fogadhatja az érdeklődőket.

Az élménytárban a látogatók interaktív foglalkozásokon vehetnek részt, animátor segítségével beöltözhetnek katonának, kipróbálhatják a római kor találmányait. Minden teremben hangsúlyos a programokban való személyes részvétel.

A tábor Magyarországon egyedülálló módon, virtuális és kiterjesztett valóság alkalmazásával mutatja be a római világot. A résztvevőknek többek között egy római maszkot kell összerakni, illetve erődítményt építeni a közelgő ellenség támadásának kivédésére.

A határon átnyúló projekt keretében a meglévő tornyos erőd épületét bővítették, így lehetővé vált, hogy biztonságos helyet kapjanak az Almásfüzitő régészeti feltárása során előkerült római leletek. Az erőd bővítésével egy új látványkonyhát is kialakítottak, ahol a modern ízvilágra szerelt hagyományos római ételeket lehet kipróbálni,

romaipart2

A földsánccal körülvett erőd környezete is új látványosságokkal gazdagodott, a kapuk előtt felépítették egy barbár falu négy épületét, valamint egy erődöt idéző játszóteret, egy sövénylabirintust és egy füvészkertet.

Az Azaum Római Tábor 2012-ben nyílt meg. Az ókori élménypark az év során több római kori eseményt is felelevenít, ahol az érdeklődők megismerhetik az akkor divatos öltözködési formákat, valamint korhű fa-, textil-, fazekas, kerámia- és kőfaragó műhelyekben állíthatnak elő tárgyakat. A táborban gyakran rendeznek élő történelemórákat.

Almásfüzitő a római korban két közigazgatási egységhez tartozott. A település nyugati fele, a mai Nagykolónia az egykori Brigetio, az ettől keletebbre fekvő területek pedig Azaum/Odiavum katonai táborok igazgatása alatt álltak.

A közvetlenül a Duna partján állt, négyszögletes alaprajzú Azaum táborának körvonalai egy 1940-es légifelvételen még láthatóak voltak, azonban itt épült meg a timföldgyár VII. zagytároló kazettája, melyben 4,3 millió köbméter vörösiszap található. A 70 hektáros területet időközben rekultiválták.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026