Friss hírek

Archívum

Május 7-én kezdődik a Bartók Tavasz

Május 7-én kezdődik a Bartók Tavasz

Eseményfigyelő 740

Új időpontban, május 7. és 24. között ingyenes streamkoncertekkel, ősbemutatókkal, Európa neves hangversenytermeiből közvetített produkciókkal, online várja a közönséget a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.

„Az elmúlt egy év során megtapasztaltuk, hogy leküzdhetetlennek tűnő akadályokon is képesek vagyunk felülkerekedni azért, hogy a kultúrát eljuttassuk a közönséghez. A rugalmasság, a kreativitás és az újratervezés képessége felbecsülhetetlen értékké vált ezekben a hónapokban. A Müpa számára az első pillanattól kezdve a művészek, munkatársak, nézők biztonsága és egészsége a legfontosabb, így

a járványhelyzet várva várt javulását szem előtt tartva a Bartók Tavasz idén május 7-től 24-ig zajlik majd”

– mondja Káel Csaba, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteket szervező Müpa vezérigazgatója. Kiemeli, hogy bár fokozott körültekintést és előkészítést igényel, egyúttal hatalmas büszkeség is, hogy a Bartók Tavasz keretében számtalan új mű premierjére kerül sor, több ősbemutatónak örülhetnek majd a nézők.

bartt

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében olyan kiváló együttesek, szólisták, társulatok ingyenes produkcióiban gyönyörködhet a közönség, mint Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir, az újraalakult Kelemen Kvartett, René Jacobs és a Kammerorchester Basel, a Makám, a Bagossy Brothers Company, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett, Charlie, az Aurevoir, a Pécsi Balett, Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, Lajkó Félix és a Győri Balett.

bartoktava

A közvetítések adta lehetőségekkel élve a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek online felületein keresztül nem csupán a hazai bemutatókat követheti bárki a világ bármely pontján, de

az eseménysorozat neves együttesei és világhírű karmesterei saját városukból, legendás európai hangversenytermekből köszöntik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek közönségét.

„Mindent megteszünk azért, hogy művészeink maximális biztonságban, nyugalomban dolgozhassanak, és ezek a fantasztikus alkotók a lehetőségekhez mérten a legideálisabb formában és időpontban mutathassák be munkájuk gyümölcsét a közönségnek. Számunkra a május és az idei Bartók Tavasz erről szól: az alkotóerő ünnepléséről, a digitális platformokon megvalósuló különleges közös élményekről, miközben abban bízunk, hogy hamarosan újra személyesen is találkozhatunk majd mindannyian!” – hangsúlyozza Káel Csaba.

A fesztivál részletes programjáról a bartoktavasz.hu weboldalon található további információ.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba