Friss hírek

Archívum

Szegedi kerékpáros irodalmi fesztivál – 2021. június 19.

Szegedi kerékpáros irodalmi fesztivál – 2021. június 19.

Eseményfigyelő 912

Piknikhangulattal, kerékpáros emléktúrával és kocsmafilozófiával várja Szeged az irodalom iránt érdeklődő kerékpárosokat szombaton, a Tricikli Fesztiválon.

A június 19-én megrendezésre kerülő egynapos fesztivál három irodalom iránt elkötelezett közösségi tér underground kollaborációja – gyerekmesékkel, papírszínházzal, zenés felolvasásokkal, gasztro- és kocsmafilozófiával.

A program a Megálló Közösségi Házban kezdődik, ahol a Soul Kitchen stábja egészséges reggelivel készül, Kovács Bernadett Te is meg tudod varrni standjánál pedig arról tanulhatunk, miért nem kell a régi dolgoknak a kukában kikötniük.

Mindeközben három gyerekirodalmi szerző programját hallgathatjuk a fűben ülve, törökülésben. Kollár Árpád papírszínházzal készül, majd Szabó Imola Juliannával közös beszélgetéssel folytatódik a program, gyerekirodalmról, gyerekkönyv-illusztrációkról. Végül Darvasi László Pálcika, a detektív című könyvének bemutatója következik.

Ezután a szekszárdi születési, de 1974-től a haláláig, 1995-ig Szegeden élő költő és műfordító Baka István kerékpáros emléktúráján vehetünk részt. 16 órától a Jazz kocsma árnyas kertjében Cserna-Szabó András és Bíró-Balogh Tamás lépnek fel. "Anekdotaáradás és kocsmafilozófia az Extra Dry és a Rézi a páczban című könyvek apropóján, az árnyas kert oltalmában, bográcsos főzés közben, végül pedig a szerző, Cserna-Szabó András lassú tűzön érlelt főztjének közös elköltése" – olvasható a Facebookon.

Az utóbbi program kizárólag elővételes támogatói jeggyel látogatható. Jegyel a tixa.hu oldalán vásárolhatóak. A férőhelyek száma korlátozott. A nap a Grand Caféban zárul ahol a fesztivál összes fellépője jelen lesz. Itt már zene mellett hallgathatjuk a fellépők felolvasását, 21:30-tól pedig kezdődik a buli.

| Forrás: travelo.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.