Friss hírek

Archívum

Margitszigeten a Puskás musical 2021. június 17-én és 19-én

Margitszigeten a Puskás musical 2021. június 17-én és 19-én

Eseményfigyelő 1431

Június 17-én és 19-én látható a Puskás, a musical című darab a Margitszigeti Szabadtéri Színházban; a legendás futballista életéről készült előadásban Puskás Ferenc alakját Veréb Tamás formálja meg.

A június 19-ei előadásra jegyet váltók előadás előtt óriáskivetítőn nézhetik meg a magyar-francia Eb-mérkőzést – olvasható a Margitszigeti Színház közleményében.

Mint felidézik, Puskás 1945. augusztus 20-án játszott először a magyar labdarúgó-válogatott színeiben, a produkciónak a jeles esemény 75. évfordulóján, tavaly

augusztus 20-án a járványhelyzet miatt csak az előbemutatóját tarthatták meg, a bemutató idén a Margitszigeten lesz.

Szente Vajk, a darab rendezője szerint Puskás életében számos olyan esemény volt, amely „kiabál a színpadért”. Egy nagyon érdekes és összetett emberi sorsról van szó, amelyben egyértelműen kirajzolódik a haza szeretete és kényszerű elhagyásának dilemmája, a folyamatos nehézségek utáni újrakezdéssel való megbirkózás. Mindemellett a darab emléket állít annak a csapatnak is, amelyet mi Aranycsapat néven ismerünk.

Az 1940-es és 1950-es évekbeli Magyarországot is bemutató, szinte teljes egészében valós eseményeken alapuló musicalben mindössze néhány fiktív karakter jelenik meg, amelyet a történet követhetősége érdekében írtak bele a szerzők. A produkcióban 22 színész, 60 táncos és 30 gyerekszínész lép színpadra, az előadás a háttérben kivetített korabeli képsorokkal, látványos díszletben valósul meg.

Szente Vajk kiemelte:

fontos tudatosítani a nézőkben, hogy újra lehet biztonságosan színházba járni, ráadásul ez adhat egy olyasfajta élményt, amely el tudja feledtetni a magunk mögött hagyott felhős napokat.

„A színházak szinte végig készültek arra, hogy milyen lesz, amikor ki lehet nyitni, úgyhogy folyt a munka, nagyon óvatosan” – mondta, hozzátéve: az a feladata, hogy ahol teheti, támogassa a gördülékenyebb elindulást, és színpadra állhassanak azok a produkciók, amelyeken a járvány ideje alatt, zárt kapuk mögött is megállás nélkül dolgoztak.

Az idén nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színházban Szente Vajk másik munkájával is találkozhat a közönség: a Puskás, a musical mellett június 9-én tűzik műsorra rendezésében a Csókkirály című koncertshowt.

A szabadtéri színház részletes programja a www.margitszigetiszinhaz.hu oldalon található meg.

| Forrás: haon.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026