Friss hírek

Archívum

Húsz helyszínen rendezik meg pénteken a Futball Éjszakáját

Húsz helyszínen rendezik meg pénteken a Futball Éjszakáját

Eseményfigyelő 1008

Húsz helyszínen, színes programokkal várja a szurkolókat a Futball Éjszakája, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg 2020. szeptember 4-én.

"Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de nemcsak mi, hanem az egész életünk gellert kapott a vírustól" - mondta a József Attila Színházban tartott keddi sajtótájékoztatón Nemcsák Károly, a szervezőbizottság elnöke, a színészválogatott csapatkapitánya. "Úgy gondoltuk, amíg a helyzet engedi, nem mondunk le arról, hogy megszervezzük az eseményt. Már csak azért sem, mert a karantén után különösen szükség van az emberi kapcsolatokra. Kapkodásnak helye nincs, átgondolt stratégiát kell követnünk. Akadtak nehézségek, de lesz Futball Éjszakája."

futballejszakaja.hu

Nemcsák Károly felidézte, hogy első alkalommal az MTK Budapest, tavaly a Vasas pályája volt a központ, idén pedig nyitnak a vidéki klubok felé, egy NB III-as csapat otthona, Sényő lesz a centrum, egyben a színész-újságíró rangadó (SZÚR) helyszíne. Hozzátette, hogy a színészválogatott az utóbbi időben is több településen játszott.

Borsi Gergely, a szervezőbizottság kommunikációért felelős tagja kiemelte, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen létrehozott esemény célja a futball, a hazai klubok népszerűsítése, új szurkolók bevonása, a sportág háttérnek bemutatása. Kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben megrendezhető az esemény, de szükség esetén törölhető. Friss információk megtalálhatók az esemény honlapján. Emlékeztettt arra, hogy első alkalommal 24, tavaly 40 helyszín várta a szurkolókat. Az idén a megyei klubokat is meghívták, és körülbelül húsz helyszín vállalta a rendezést.

A programokat minden csapat maga állítja össze, több helyen lesz stadiontúra, labdarúgással kapcsolatos filmek vetítése, kiállítás, szurkolói ankét, gyerekfoci, teqball és 11-es rúgó verseny.

Borsi László, a szervezőbizottság tagja az idén 100 éves SZÚR-ról elmondta, az összecsapás a Nyíregyháza melletti Sényőn 20 órakor kezdődik.

A minden helyszínre érvényes karszalag 5-14 éveseknek 100, 14 évtől 500 forintba kerül.

futballejszakaja.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban