Friss hírek

Archívum

Erdők Hete, 2016. október 3 - 9.

Erdők Hete, 2016. október 3 - 9.

Eseményfigyelő 1026

erdokhazaAz Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3-9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

"Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!" – Az Erdők Hete jelmondata jól összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett program fő céljait. A rendezvénysorozat a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal. Felfedeznivaló pedig bőven akad, hiszen 2010 óta csak a 22 magyar állami erdőgazdaság több mint 15 milliárd forintot fordított közjóléti és turisztikai fejlesztésekre: 52 kilátót, 66 szálláshelyet, 29 erdei iskolát, több mint 160 erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, vagy újítottak fel. Emellett több magánerdészet is erdei iskolákat, kirándulóközpontokat, tanösvényeket létesített, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének október 1-jei nagyrendezvénye pedig kiemelten foglalkozik a környezeti nevelés témájával.

A XX. Erdők Hete rendezvénysorozaton a vezetett túrák, terepi foglalkozások, játékos vetélkedők mellett erdei koncertek, sportversenyek, erdei nyílt napok színesítik a programkínálatot. Mindezt a hazai erdőket legjobban ismerő szakemberek, a magyar erdészek osztják meg örömmel az érdeklődőkkel. A foglalkozások a legtöbb helyszínen az erdészeti erdei iskolák oktatási programjára épülnek, ahol kicsik és nagyok, az egész család játékosan ismerkedhet közös kincsünk, a magyar erdők világával.

A korábbi évek hagyománya és sikeres szervezése alapján az Országos Erdészeti Egyesület, amely idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját, a földművelésügyi miniszter felkérésére szervezőként működik közre az eseménysorozat koordinálásában.

Időpont: 2016. október 3 - 9.
Helyszín: Országos
Információ: www.erdokhete.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.