2025. szeptemberében újra megnyílik az ARC közérzeti kiállítás. Az ARC leginkább az évente megrendezésre kerülő ARC közérzeti pályázat és kiállításról ismert. 2000 óta a kreativitás szabadságáról szól. Már 25 éve kreatív gondolatokat, véleményeket bemutató és véleményformáló képkulturális eseményként vesz részt a társadalmi folyamatokban. Ma már hagyománnyal rendelkező része a budapesti kulturális kínálatnak, jelentősége a kiállításokon is túlmutat. Idézik, beszélnek róla, hivatkoznak rá. A leglátogatottabb köztéri kiállítás Magyarországon. A tárlat éjjel-nappal, ingyenesen megtekinthető bárki számára.
A tárlat éjjel-nappal, ingyenesen megtekinthető bárki számára. A kiállítást legegyszerűbben a 4-es metróval közelítheted meg, leszállnod a Bikás park megállónál kell. Érezd jól magad! Jó képnézegetést és gondolkodást kívánunk!
25 év alatt hova jutott Magyarország?
Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?
Keresztény országnak nevezzük magunkat? Miközben az ártatlan bevándorlókat be se engedjük, a nem heteroszexuális párokat az otthonukba zárnánk be, nehogy a gyerekeinknek el kelljen magyarázni az igazat, a kettős állampolgárainktól meg elvennénk az állampolgárságukat? Se a vendégeinkkel, se a sajátjainkkal sem tudunk úgy bánni, mintha egy kulturált közösség lennénk? Ennyike?
A szabad sajtónk pusztulóban, a gazdaságunk romokban, a multik kivonulnak, az oligarchák, az itthoni „vállalkozók” és „munkáltatók” meg Ferrarikba és jachtokba fektetik a „profitot”? A kínaiakat úgy hozzuk be Európába, hogy cserébe még azt is megengedjük nekik, hogy se a tudásukat, se a munkát ne osszák meg velünk? Úgy haverkodunk Trumppal, hogy tudjuk, a kínaiak és az oroszok miatt nemcsak Trump, hanem az egész nyugati világ fog „kikövetni minket” véglegesen? Ennyike?
A hazánk azzal gondoskodik az öregekről, a gyerekekről, az anyákról, a betegekről, a magányosokról, a magatehetetlenekről, hogy tudomást se vesz róluk? Mindaz, ami minden ország számára szent, nekünk teher? A költséghatékonyság legyőzi a magyar beteget, öreget, gyereket? A megtakarítás fontosabb, mint egy árvaház fürdője, és Gulyás Gergely nyakkendőjére többet költ a haza, mint az otthonápolásra? Ennyike?
A környezetünkről továbbra sem gondoskodunk, állami támogatást adunk minden megvásárolt liter benzin mellé, úgy építünk autóutakat, mintha nem lenne holnap? A közösségi közlekedést, a gyalogos utakat, a kibocsátáscsökkentést és a megújuló energia fejlesztését meg úgy elhanyagoltuk, hogy kész csoda, hogy nem szakad ránk is egy tetőszerkezet? Ennyike?
A kultúránk abból áll, hogy influencerek csapnak össze oligarchákkal? A könyvesboltok túlélésről és szorongásoldásról szóló könyveket árulnak, a színházaink életveszélyes díszletekről híresek, a magyar filmek meg… ha meg akarjuk tudni, hogy mit is akarnak nekünk elmesélni, ahhoz ki kell olvasni az Origót, a Mandinert meg a Kesmát? Ennyike?
Lehet, hogy ez a 25 év pont arra kellett, hogy most feltehessük ezt a kérdést. Ennyike? Ha másra nem is, arra biztosan jó volt, hogy ne elégedhessünk meg azzal, ami most van, hogy ne úgy akarjuk csinálni a dolgainkat, ahogy ebben a 25 évben „mindig is szoktuk”, ha nem elég, hogy arra legyünk büszkék, hogy hová születtünk, milyen a bőrszínünk, milyen történelmet és földrajzi környezetet örököltünk, hanem az kell, hogy a tetteinkre, az eredményeinkre, a szorgalmunkra és a képességeinkre lehessünk büszkék.
