Friss hírek

Archívum

A Hang-villa titka, 2017. április 9.

A Hang-villa titka, 2017. április 9.

Eseményfigyelő 740

hangvillatitkaA Hang-villa titka című zenés előadás a legfiatalabb közönségnek szól - egy olyan mesejáték, amelyben a gyerekek (és persze a felnőttek) szavazatai alapján szövődik a mese fonala. A Centrál Színházban ez az előadás több szempontból is debütálásnak számít, hisz a tehetséges színművész, Simon Kornél első rendezői bemutatkozása.

A színháznak pedig első saját rendezésű próbálkozása a gyerekeknek szóló előadások terén. „Ez a történet egy Suzy nevű kislányról szól. Suzy nem hitte magáról, hogy nagyon bátor, de a történetből kiderül, hogy igenis az. Suzy nem hitte magáról, hogy ő valami nagy szám, de a történetből kiderül, hogy igenis az. Mi ezt a történetet fogjuk elmesélni." A szerző Alan Ayckbourn az angol színházi világ egyik legsikeresebb szerzője, aki idén nyáron életművéért megkapta a legrangosabb színházi kitüntetést, a Tony-díjat.

Időpont: április 9., 11.00
Helyszín: Budapest, Centrál Színház
Információ: www.centralszinhaz.hu

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba