Friss hírek

Archívum

10. Tiszai Hal Napja, 2023. szeptember 30. - 2023. október 1.

10. Tiszai Hal Napja, 2023. szeptember 30. - 2023. október 1.

Eseményfigyelő 1010

Szeptember végén immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Tiszai Hal Napja az élő Tisza partján és a Tiszai hajósok terén. A sajátos hangulatú, a város nyári rendezvényeit záró program a folyó élővilágával, a partjain élők hagyományaival, jelenével, a folyó gazdag halállományából készíthető finomságokkal kívánja megismertetni a helyieket, a Szolnokra látogatókat.

A halas ételek, gasztronómiai bemutatók és főzőverseny mellett a látogatókat remek családi programok szórakoztatják. Lesz haltelepítés, horgászverseny, halászléfőző verseny, hazai és nemzetközi halételek bemutatója és kóstolója, valamint remek színpadi programok sora.

A Tisza menti életről, a folyó gazdag élővilágáról számos ismeretet kínál a rendezvény minden korosztálynak. Természetesen a gyerekeknek sok-sok játék formájában, akik olykor egymással, vagy éppen a szülőkkel vetélkedve szereznek újabb ismereteket. A Tiszai hajósok terén számos, a folyó menti élethez, az ahhoz szorosan köthető mesterségekhez tartozó múltbéli tárgy, kisebb tematikus kiállítások és a folyó élővilágát bemutató tablók adnak további információkat a Tiszáról. Az egész nap nyüzsgő népi játszóház elemei is a horgászathoz, halászathoz köthetők; az avatott kézművesek irányításával zajló foglalkozások során a vízmenti élethez fűzhető tárgyak, a vízben, a parton élő állatok figurái kerültek ki az ügyeskedő kezek alól.

A folyó alsó rakpartján, a természetes növényzet ölelésében számos vendéglátóipari egység készít mindenféle ínyencségeket a gazdag halkínálatból, mindenekelőtt persze jófajta halászleveket. De sok egyedi ötlet is előkerül, sütve-főzve. Sőt, a felnőttek egy része még saját főzőtudományáról is számot adhat, lévén a rendezvény hagyományos „szelete” a baráti, munkahelyi közösségeknek meghirdetett Sparhelt Fesztivál, amelynek keretében jó hangulatú szabadtéri „konyhai” sürgés-forgás jellemzi a napot.

Annak érdekében, hogy igazán kerek legyen az élmény, számos figyelemfelkeltő, olykor gyakorlati bemutatóval is egybekötött előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. A hal feldolgozásával, a halnak az egészséges életmód és a korszerű étrend összeállításában elfoglalt helyével, a folyó és környezete állapotának megóvásával kapcsolatos témák mindig élénk érdeklődésre tarthatnak számot.

Helyszín: Tiszai hajósok tere és Tisza-part

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026