Élmény? Természetesen! A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 rendezvény keretében május 28-tól június 5-ig változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. Ezen a héten az ország 10 nemzeti parkja…
Idén immáron huszonhetedik alkalommal kerül megrendezésre legnagyobb hagyományőrző rendezvényünk 2016. május 21-22-én, 10.00-17.30. Ezen a hétvégén a római kor legkedveltebb ünnepe, a Floralia, vagyis tavaszünnep elevenedik meg az Aquincumi Múzeumban…
Az Ezer Lámpás Éjszakája idén 6. alkalommal rendezik meg 2016. május 29-én az ország 11 városában, valamint június 11-én Kisvárdán. Az egész napos rendezvény a gyerekekről és a családokról szól.…
A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen 20-30 borász közel több mint 50 hárslevelűjét tervezzük bemutatni egy laza, nyárias környezetben. A pincészetek, melyek egyetértenek az elképzeléssel, és már biztosan velünk lesznek,…
A Bodor Major nyári lovas tábora szeretettel várja a lovagolni vágyó fiatalokat. Gyere, tanulj meg lovagolni Te is az 50 hektáron elterülő lovas parkban, a Szentendrei-szigeten, a Dunakanyarban! A tábor…
Pünkösdi forgataggal várjuk a látogatóinkat a Szennai Skanzenben május 15-én, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt több állomást végigjárva kell ügyességükről, kitartásukról tanúbizonyságot tenni, hogy a végén eldőlhessen ki a legügyesebb…
Ez a vasárnap izgalmas, érdekes és igen ízletes lesz , hiszen egy napon lehet szórakozni a családdal a gyermeknapi programokon és a GLAMPING PIKNIK-en. Síkfőkúton a Tóréten a Mese Erdőben…