Balatonfüred Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját a XXVI. Jókai-napok rendezvényeire. A gasztronómia mellett színes családi és kulturális programokkal is várják az érdeklődőket. A kalandorképző során ügyességi és szellemi…
A Villányi BorZsongáson (2017. április 28. - május 1.) lesz májusfaállítás, blues-, jazz-, rock'n'roll, magyar táncház és latin tánctábor, grill party, stifolderverseny, és természetesen villányi borok, ételkülönlegességek, kézműves foglalkozások, lovas…
Ismét itt jön, immár az 5. Herényi Virágút 2017. április 29-30-ig. A Herényi Virágút nevű rendezvény Magyarországon egyedülállóan – közel 1 km hosszú útvonalon – több mint 30 főként helyi…
A Földgömb magazin immár 5. alkalommal rendezi meg a Felfedezők Napját, ahol szakemberek hozzák testközelbe az expedíciók és a terepi kutatás izgalmas világát a család minden tagjának, egy vidám fesztivál…
A Queen+Adam Lambert néhány héttel az észak-amerikai turnéjuk bejelentése után, nyilvánosságra hozta a 2017-es európai turnéjuk állomásait, melynek keretében most először Magyarországon is fellépnek. A legendás Queen zenekar rajongói 2017.…
A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi…
2017. április 22-én 19-23 óra között éjszakai kalandozások várják az érdeklődket a Diósgyőri várban. A gyertyafényes sétákon különböző korok lovagjait és sárkányait idézik meg, akik arról mesélnek, hogy a hit…